A legfrissebb számában bemutatott vizsgálat szerint az újonnan diagnosztizált betegek esetén a túlélést alapvetően befolyásolja, hogy a betegek minként vélekednek életminőségükről: a helyzetüket jobbnak ítélők átlagosan közel 6, míg a szegényebbek 2 évig élnek a diagnózist követően. Objektív mérőszámok (például életkor, daganatos stádium, a rák biológiai viselkedése, illetve más egészségügyi tényezők) nem teljesen magyarázzák meg a megfigyelést.
Az életminőség összetett fogalom, mely az egyén saját fizikai, mentális, és érzelmi egészségéről alkotott képét jellemzi. Korábban számos tanulmány jutott arra a következtetésre a rákos betegek hosszútávú túlélése és az életminőség között kapcsolat van, ezért az orvos "Hogy van?" kérdése nem csupán udvariassági formának tekinthető. Jeff A. Sloan professzor és munkatársai a Mayo Klinika anyagából 2442 tüdőrákkal kezelt beteg túlélését elemezték ki.
A betegeknek a diagnózis felállításának környékén kellett életminőségüket jellemezni egy 0-tól 100-ig terjedő skálán. A betegek 21 százaléka jellemezte életkörülményeit igen rossznak, vagyis adott 50, vagy az alatti értéket magának. Ez a csoport átlagosan jóval rövidebb ideig élt: 1,6 évig, szemben a maguk helyzetét jobbnak látó csoporttal, akiknél ez 5,6 év volt. Mindazonáltal a két betegcsoport között egyéb különbségek is jelen voltak: a rosszabb csoport között férfiúi túlsúly volt, többen dohányoztak, és gyakrabb volt a betegség előrehaladott állapota. A statisztikai súlyozás azonban rávilágított, hogy az életminőség valódi befolyásoló tényezője a túlélésnek.
A megállapítás a betegség kezelésének újabb aspektusait veti fel: a depressziót, a fáradtságot esetleg pszichoterápiás, vagy gyógyszeres eszközökkel lehetne kordában tartani. Ugyanakkor az anyagi problémákat nonprofit csoportok enyhíthetik.
