A grapefruitlé javíthatja a kemoterápia hatékonyságát

Napi egy pohár grapefruitlé mellett harmadára csökkenthető a rákbetegeknél alkalmazott kemoterápiás szer mennyisége - állapították meg klinikai tanulmányukban a Chicagói Egyetem orvosi karának kutatói.

A szakemberek azt vizsgálták, hogy miként változtatják meg a gyümölcsben lévő vegyületek a sirolimus elnevezésű rákellenes hatóanyag lebontását.

Az orvosok a legtöbb gyógyszer mellett nem ajánlják a grapefruitlé fogyasztását, mert bizonyos enzimekkel kölcsönhatásba lépve csökkenti a szerek hatékonyságát. Egyes rákellenes szerek mellett a savanykás gyümölcs leve azonban azt a hatást éri el, hogy lelassul a páciens anyagcseréje, így lassabban bomlik le a kemoterápiás szer is.

A klinikai próbák eredményei azt mutatták, hogy a hatóanyag szintje 3,5-szer nagyobb volt a páciensek vérében 2,4 deciliter grapefruitlé elfogyasztása után, vagyis jóval kisebb gyógyszerdózissal elérhető ugyanaz a daganatölő hatás - írták az egyetem honlapján megjelent közleményükben .

Ezra Cohen és kutatócsoportja 138 gyógyíthatatlannak nyilvánított rákbeteget vont be a vizsgálatba, akik számára már nem találtak hatékony terápiát. Megállapításaikról a Clinical Cancer Research című szakfolyóiratban számoltak be részletesen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.