A cukorbetegség rettegett szövődménye

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A diabéteszes fekély a cukorbetegség egyik rettegett szövődménye, mely elhanyagolt esetben az adott végtag amputálását is indokolttá teheti. A nem gyógyuló seb kezdetben alig látszik, később egyre nagyobb területet érint. Hogy mi mindenre kell ilyenkor ügyelni, azt dr. Pop Gábortól, a Cukorbetegközpont sebészétől kérdeztük.

Milyen gyakori a diabéteszes lábszárfekély?

Acukorbetegségokozta lábszárfekély minden 8. diabéteszes beteget érint, és a végtagamputációk vezető oka. Ezért olyan fontos, hogy mind az orvosok, mind a betegek különös odafigyeléssel kezeljék a problémát, mivel az állapot megfelelő terápia és prevenció nélkül könnyen súlyosbodhat, és úgy már lényegesen nehezebb orvosolni. Kialakulásának oka, hogy a tartósan magasvércukorszintkárosítja az ereket, így a keringést is, ezért a szövetek és a bőr vérellátása zavart szenved, ezért a sejtek nem jutnak elegendő mennyiségű oxigénhez.


Afekélysúlyosbodásához ezen kívül hozzájárul a cukorbetegségkor fennálló fokozott fertőzésveszély is, ezért a seb tisztán tartására nagy gondot kell fordítani. Eleinte a probléma alig észrevehető, hiszen először egészen apró foltok, sebek alakulnak ki, melyeket a beteg egyszerű sérülésnek vél, ám figyelemfelkeltő, hogy nem mutat tartós gyógyulási hajlamot, vissza-visszatér, valamint egyre növekszik. Leggyakrabban a talp elülső részén, a lábujjaknál jelentkezik, de kialakulhat a boka környékén is.

Mi mindenre kell ügyelni diabéteszes fekély esetén?

Normalizáljuk a vércukorszintet

Az első lépés az a vércukorszint normalizálása, hiszen enélkül hiábavaló az összes többi terápiás kezelés, mert a magas glükózszint folyamatosan károsítja az ereket, a keringést. A kezelés történhet gyógyszerrel és inzulinos injekcióval is, természetesen diabetológus szakorvos által meghatározott dózisban, rendszeres ellenőrzések mellett.

Fertőzés megszüntetése

Fekély esetén fontos lépés afertőzésmegszüntetése, hiszen a sebben káros mikroorganizmusok telepedhetnek meg, melyek tovább rontják a beteg állapotát, és fokozzák a gyulladást. Ekkor antibiotikumos kezelés indokolt, amely megszünteti a fertőzést. Természetesen léteznek még olyan eljárások, amelyek antibakteriális hatásúak (pl. mézes sebkezelés), így ezeket érdemes lehet egymással kombinálni.

Intelligens kötszerek

Léteznek úgynevezett intelligens kötszerek a fekély terápiájában, melyek nagy előnye, hogy lényegesen nagyobb a nedvszívó képességük a hagyományos kötszereknél, így a kötéscserét is ritkábban kell végezni, ráadásul növelik a beteg komfortérzetét is. Segítik a seb sarjadzását, fertőtlenítenek, felfogják a váladékot, ezáltal elősegítik a gyógyulást, ráadásul a kellemetlen szagok ellen is hatásosnak bizonyulnak.

A diabéteszes fekély esetén nagyon fontos a láb megfelelő ápolása
Diabéteszes fekély esetén nagyon fontos a láb megfelelő ápolása

Alternatív terápiák 

Kutatások szerint a mézes sebkezelés és a lökéshullám terápia igen hatásos módszer a fekély kezelésében. Mindkét eljárás elősegíti a sebgyógyulást, csökkenti a fertőzést, javítja a vérellátást, és beindítja az öngyógyító folyamatokat. Bár mindkét terápia kúraszerűen történik, már az első pár alkalom után lényeges javulás tapasztalható - mondja dr. Pop Gábor sebész.

Megfelelő lábbeli viselése

Fekély esetén külön gondot kell fordítani a megfelelő lábbeli viselésére, mivel fontos odafigyelni arra, hogy a kóros nyomáspontokon ne alakuljanak ki sebek.

Erre a célra ma már speciális, terápiás cipők/talpbetétek kaphatóak. Viseljünk megfelelő méretű cipőt, hogy legyen elég hely a lábfejnek, lábujjaknak, és minden felvétel előtt győződjünk meg róla, hogy nincs-e apró kavics benne!

Diabéteszes fekély: miért jó a méz?

A cukorbetegség okozta lábszárfekély komoly életminőség-romlást eredményezhet, mivel nagy fájdalommal és fertőzésveszéllyel jár. Súlyos esetekben tartós mozgásképtelenséghez vezethet, végül pedig a végtag amputációját is elkerülhetetlenné teheti. Részletek.

Seb tisztán tartása

Fontos, hogy a beteg nagy figyelmet fordítson a mindennapos lábápolásra. Ez magában foglalja a szakember utasítása szerint végzett kötéscserét és a sebkezelők használatát. A sebet testmeleg vízzel le kell mosni, hogy a fertőzések elkerülhetőek legyenek, valamint hogy az elhalt szöveteket eltávolítsuk vele. A fekély tisztításához sokszor az orvos speciális készítményeket ajánl, emellett lábmosás után érdemes hintőport használni a lábujjak közé.

Megfelelő láb- és körömápolás

A cukorbetegeknek fokozottan oda kell figyelniük a megfelelő láb-és körömápolásra, hogy csökkentsék a fertőzések kialakulásának rizikóját. A körmöket fontos rövidre vágni, ügyelve a szélekre is, nehogy felsértse a mellette lévő bőrt. Emellett a bőrkeményedéseket is el kell távolítani - amennyiben nem vagyunk biztosak a dolgunkban, érdemes pedikűröshöz fordulni!

Forrás: Cukorbetegközpont

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+22, +27 °C
Minimum:
+10, +16 °C

Hazánkban hétfon délelőtt az ország nagy részén kevés felhő zavarja majd a sok napsütést, felhősebb tájak inkább csak keleten fordulhatnak elő.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag

Cukorbetegek közössége
Cukorbetegek közössége

A Cukorbetegek közösségébe szeretettel várunk minden cukorbeteget, családtagot és a téma iránt érdeklődőt.