A lépeltávolítás

A lép a hasüreg bal oldalán, a rekeszkupola alatt elhelyezkedő, páratlan szerv.

A lép a hasüreg bal oldalán, a rekeszkupola alatt elhelyezkedő, páratlan szerv. Az emberi test legnagyobb nyirokszerve, átlagosan 150-200 gramm tömegű. Szerepe van a megfelelő immunválasz kialakításában, és - a lépben igen nagy számban megtalálható fehérvérsejtek révén - a szervezetbe kerülő idegen anyagok, kórokozók elpusztításában.

Bizonyos értelemben szűrő funkciót tölt be, mert eltávolítja a vérkeringésből az elöregedett vörösvértesteket. Fontos szerepet játszik a szervezet vasanyagcseréjében is.

Mindezek ellenére a lép nem létfontosságú szerv, számos kórállapot és balesetek miatt is sor kerülhet annak műtéti eltávolítására. Ilyenkor a fentebb felsorolt funkciókat részben egyéb nyirokszervek, nyirokcsomók, részben pedig a máj veszi át.

Egyes vérképzőszervi és nyirokrendszeri daganatok esetén a lép extrém mértékben megnagyobbodhat, kóros működése vérszegénységhez vezet, ilyenkor indokolt a műtéti eltávolítása.

Noha alig kétökölnyi kis szerv, normális körülmények között percenként mintegy 300 ml vér áramlik át rajta. Vékony tokja és puha, szivacsos szerkezete miatt a hasi sérülések kapcsán gyakorta megreped. Ilyenkor akár életveszélyes hasüregi vérzés is kialakulhat. Korábban ebben az esetben is a lép egészének eltávolításával igyekeztek a sebészek megmenteni a beteg életét.

Mára azonban kiderült: noha a lép eltávolítása nem összeegyeztethetetlen az élettel, mégis bizonyos panaszok, elváltozások jelentkezhetnek a műtét után. Ezek a fáradékonyság, levertség, fogyás, hasi panaszok, ingerlékenység. Később ezeket sebgyógyulási zavarok, a fertőzésekre való fokozott hajlam kíséri.

Kisgyermekkorban, 3 éves kor alatt eltávolított lép esetén az immunrendszer még nem kellően fejlődött ki, ezért nagyobb az esélye a súlyos vérmérgezés (szepszis) későbbi kialakulásának. A szepszis veszélye annál nagyobb, minél fiatalabb életkorban történt meg a lépeltávolítás.

A szepszist leggyakrabban egyes tokkal bíró baktériumok (a tüdőgyulladá-sok egy részét előidéző Pneumococcus és Haemophilus, illetve az agyhártyagyulladásért felelős Meningococcus) okozzák. Ezek ellen védőoltásokkal lehet védekezni, ami tehát a lépeltávolításon átesett betegeknél különösen indokolt lehet.

Ma a modern sebészi technika bizonyos esetekben lehetővé teszi az egyébként egészséges, de sérült lép egy részének vagy egészének megőrzését. Spe-ciális szövetragasztókkal, hálókkal, vérzéscsillapító eljárásokkal vagy a lépszövet egy részének átültetésével a lép fontos funkciói részben vagy egészben megőrizhetők.

XI.évf./1.szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.