Nem a mai embert fertőzte meg a herpesz

Az ember az egyetlen főemlős, amelyik két herpeszvírust is hordoz. Az egyiket hatmillió, a másikat 1,6 millió éve már hordozták őseink, vagyis nem a mai ember, hanem a hominidák és a Homo erectus "szerezték be" a kórokozókat. Az utóbbiak valószínűleg a csimpánzoktól kapták el a fertőzést.

A Kaliforniai Egyetem San Diegó-i Orvosi Karának (University of California, San Diego School of Medicine) kutatói feltárták a humán herpeszvírus két fajtájának, a HPV-1-nek és a HPV-2-nek az eredetét. Az evolúciós kutatások szerint az előbbi még a hominidákat fertőzte meg, vagyis ez hatmillió éve történt, amikor a mai csimpánzok és a mai emberek ősei még nem váltak el egymástól a törzsfejlődés során. A másik vírus viszont a csimpánzokról terjedt át a mai ember elődeire, mintegy 1,6 millió évvel ezelőtt. Vagyis a Homo erectus hordozta elődeink közül először ezt a kórokozót - írja a Phys.org .

A kutatók a című szaklapban közölték eredményeiket. A tanulmány vezető szerzője Joel O. Wertheim, aki a kaliforniai egyetem vírusokkal foglalkozó kutatóközpontjának munkatársa San Diegóban. Wertheim szerint eredményeik segítenek abban, hogy jobban megértsék a vírusok evolúcióját és azt, hogy miként találtak utat az emberekhez.

Az állati betegségek "tárházának" a felderítése fontos az emberi betegségek miatt is - magyarázta a kutató. "Ha megértjük, honnan jöttek a vírusaink, a jövőben megelőzhetjük az emberre való átterjedésüket is" - fejtegette Wertheim.

Az ember az egyetlen főemlős, amelyik két herpeszvírust is hordoz

Becslések szerint az emberek kétharmada legalább az egyik herpeszvírussal meg van fertőzve. Ugyanakkor a kutató kiemelte, hogy az ember az egyetlen főemlős, amelyik mindkét herpesz simplex vírust hordozza. Ezért azt akarták megtudni a kaliforniai tudósok, hogy mi lehet az oka ennek. A HSV-1 és a HSV-2 genetikai vizsgálatát ezért nemcsak emberekben végezték el, hanem majmokon és emberszabású majmokon is. Összesen nyolc olyan fajt vizsgáltak, amely herpeszt hordoz.

Először az derült ki, hogy a HSV-1-et sokkal régebben hordozza az ember, mint a HSV-2-t. Már hatmillió éve megjelent az előbbi vírus a hominidák között. Miután ezt tisztázták, a kutatók a HSV-2-re koncentráltak a későbbi vizsgálatok során. Ekkor derítették ki, hogy a modern csimpánzokban előforduló herpesz nagyon sokban hasonlít a humán herpesz második típusára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?