Hatástalan, mégis marad a homeopátia

Kiderült, hogy semmit sem érnek, mégis maradnak a homeopátiás szerek a gyógyszertárakban. Vagyis igen nehéz lesz a patikai polcok kínálatában is érvényesíteni a tudomány álláspontját.

A homeopátia hatástalan

Ahogy arról korábban a Házipatika.com beszámolt, kiadta új állásfoglalását az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC), mely szerint nincs bizonyíték rá, hogy a homeopátiás szerek bármely betegség esetén hatékonyak lennének. Ennek ellenére a gyógyszertárakból nem lehet kitakarítani a hatástalan készítményeket.

Az állásfoglalásban azt írták: "Az irodalom kimerítő áttekintése után sem állnak rendelkezésre a homeopátiás termékek és eljárások hatékonyságát alátámasztó, tudományosan elfogadható, kellőképpen meggyőző és reprodukálható bizonyítékok." Magyarul, akik használják, legfeljebb palcebohatásukat élvezhetik ezeknek a szereknek.

Az Európai Bizottság vonatkozó irányelvei azonban egyelőre megengedik, hogy az európai gyógyszerkönyvben homeopátiás szerként, a terápiás hatékonyság bizonyítása nélkül is regisztrálhassanak egy készítményt. E kategóriában a termékek összetételét sem kell pontosan megadni az engedélyezéshez - tájékoztat a Népszava .

Marad a hatástalan homeopátia a patikák polcain
Meddig marad a patikák polcain?

Nem biztonságos szerek a patikákban

Homeopátiás szerek a hazai gyógyszertárakban is kaphatóak, pedig ami a patikák polcaira kerül, annak elvben garantáltan biztonságosnak és hatékonynak kell lennie. Ezek a készítmények viszont, mint a tudományos testület szeptemberi állásfoglalásából kiderült, nem azok.

"Ahhoz, hogy ezek a szerek lekerüljenek a gyógyszerek mellől a patikai polcokról, az Európai Bizottságnak módosítania kellene a homeopátiás szerek forgalmazásáról is rendelkező gyógyszerkönyvet" - nyilatkozta a lapnak Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, aki úgy véli, az EASAC kemény hangú állásfoglalása nyilván eljutott a bizottsághoz is. Ám amíg ez a testület nem kezdeményezi a homeopátiás szerek forgalmazásával kapcsolatos szabályok megváltoztatását, addig a patikák polcain legálisan vannak ott.

Hankó Zoltán megjegyezte: a patikusoknak sem könnyű a gyógyszereket és a homeopátiás készítményeket egymás mellől árulni . Mert például: szabad-e a gyógyszerésznek olyan szert ajánlania, amelynek a hatásosságáról nincs meggyőződve? - tette fel a kérdést a szakember.

Különösen úgy aggályos a kérdés, hogy olykor orvos által írt receptet is visz a beteg. Hankó hozzátette azt is: az orvossal ellentétben a gyógyszerésznek nincs választási szabadsága, lelkiismereti okra hivatkozva nem tagadhatja meg egyetlen gyógyszer kiadását sem . A kamara elnöke szerint egyelőre a köztestület csak annyit tehet, hogy tájékoztatja a gyógyszertárakat az EASAC homeopátiás szerekkel kapcsolatos állásfoglalásáról. És bízik a betegek és a gyógyszerészek bölcsességében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!