Új fogyitablettát engedélyeztek Amerikában

Először engedélyezett 13 év után új fogyasztótablettát az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA. A szer állítólag biztonságos, de depressziót és migrén is okozhat.

Az Arena Pharmaceuticals cég Belviq márkanevű termékét az orvosok elsősorban elhízott embereknek írhatják fel receptre, akiknek testtömegindexe (BMI) 30 felett van. A túlsúlyos páciensek közül azok kaphatják, akiknek BMI értéke meghaladja a 27-et, és legalább egy egészségügyi kockázati tényező megjelent már náluk, például a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség vagy a magas koleszterint.

A szer a klinikai vizsgálatokban szerény eredményeket ért el, testsúlyuk mintegy 5 százalékát sikerült lefogyniuk azoknak a pácienseknek, akiknél eddig alkalmazták. 2010-ben még el is utasította a hatóság a készítményt, mert az állatkísérletekben felmerült, hogy használata vezethetett az észlelt daganatok kialakulásához. Ezt követően a San Diegó-i székhelyű gyógyszercég újabb adatokkal egészítette ki tanulmányát. Így a gyógyszerügyi hatóság már bizonyítottnak találta, hogy a szer emberi alkalmazása kellően biztonságos.

A várhatóan 2013-ban piacra kerülő gyógyszer az agyban blokkolja az éhségérzetet , már kisebb mennyiségű ételtől jóllakottnak érzi magát használója. A szer mellékhatásai között felsorolják a depressziót, a migrént és enyhébb memóriazavart. A gyártónak további tanulmányok lefolytatását írta elő az FDA, egyebek közt az egészségre gyakorolt hosszabb távú hatásáról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.