Az éhségérzet nem a gyomorban, hanem az agyban keletkezik!

Az agyi neuronok működését megfigyelve sikerült megmérni, hogy a kísérleti egerek mikor érzik magukat éhesnek és mikor jóllakottnak. A londoni Imperial College kutatói remélik, a felfedezésük segítségével jobban megérthetik majd a kóros elhízás folyamatát, valamint azt, hogy az étvágy egyéneknél miért különbözik annyira.

MRI

A kísérlet során mágneses rezonancia vizsgálatot (MRI) alkalmaztak az agy étvágyért felelős részeinek megfigyelésére.

A jóllakottság érzése tudományosan nehezen körülírható, ez ugyanis az agyban jön létre, és nincs köze a fizikai jóllakottsághoz. Eddig a kutatók kénytelenek voltak a kísérleti alanyok szóbeli beszámolóira hagyatkozni éhség-jóllakottság kérdésében. Nemrég azonban felfedezték, hogy az agyban található hipotalamusz egyik része felelős az éhségérzet szabályozásáért.

A mostani kutatás során magnéziumtartalmú kontrasztanyagot fecskendeztek a kísérleti egerek hipotalamuszába, hogy ott figyelemmel kísérhessék a neuronok áramlását. Amikor az egér éhes volt, a neuronok aktivitása is megnőtt. Az éhségérzet csökkenésével az agyi aktivitás is csökkent ezen a területen.

"Az éhség kialakulásának körülményeiről nem sokat tudunk. A múltban kénytelenek voltunk a beszámolókra hagyatkozni, most azonban objektív képet kaphatunk arról, hogyan változik az éhségérzet egyénenként" - nyilatkozta a kutatás vezetője, Jimmy Bell professzor.

"Reméljük, hogy hamarosan embereknél is alkalmazhatjuk az eljárást, és így sok evéssel kapcsolatos betegség okára is fényt deríthetünk" - tette hozzá a professzor.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra