Rákos lesz, aki horkol?

A legújabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy a horkolás és az alvászavar megnövelheti a rák okozta halálozás kockázatát.

A horkolás az alvás alatti rendellenes légzés (SDB - sleep disordered breathing) egyik fő tünetének számít. A kutatásból az derült ki, hogy a súlyos SDB-ben szenvedő alanyok a rák okozta halálozás ötször magasabb kockázatának voltak kitéve, mint az egészségesek. A szakértők úgy vélik, hogy az összefüggés az elégtelen oxigénellátást okozó légzési rendellenességekkel magyarázható.

Laboratóriumi kutatások korábban azt mutatták, hogy az átmeneti oxigénhiány bőrrákos egerekben elősegíti a daganatok növekedését. Az oxigénhiány serkenti a daganatot tápláló vérerek létrejöttét, az úgynevezett angiogenézis folyamatát.

Az amerikai Wisconsin-Madison Egyetem legújabb kutatása az alvási apnoé és a rák okozta mortalitás közötti összefüggést mutatta ki. A kutatók 1522 ember 22 évre vonatkozó adatát vizsgálták. Az alanyok négyévente vettek részt alvási és légzési vizsgálatokban. Az eredmények azt mutatták, hogy a rák okozta halálozás az alvás alatti rendellenes légzés súlyosságának növekedésével együtt élesen emelkedett. Az enyhe SDB-ben szenvedők esetében 0,1-szer magasabb volt a rák okozta halálozás kockázata, közepes SDB esetében kétszer magasabb, súlyos SDB esetén pedig 4,8-szer magasabb volt a kockázat.

A Dr. Javier Nieto vezetésével készült kutatás eredményeit az Amerikai Mellkasgyógyászati Társaság San Franciscó-i konferenciáján ismertették. A kutatás részletesen az szaklap következő számában lesz olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!