Ezért leszünk szomjasabbak a sörtől

A víz a földi élet legfőbb építőeleme, amely az emberi szervezet alapvető működéséhez is elengedhetetlen. Mennyit veszítünk naponta, mennyit kell pótolni, és miért van, hogy bizonyos folyadékoktól csak még szomjasabbak leszünk? Március 22-e a víz világnapja.

Az élet alapját képezi a víz, amely nélkül a ma ismert növény- és állatvilág nem létezhetne. A víz alapeleme az emberi szervezetnek is, testünk közel hatvan százalékát alkotja. Számtalan élettani folyamatban vesz részt: eljuttatja a sejtekhez a nélkülözhetetlen tápanyagokat és az oxigént, a vizelet által segít kiöblíteni a felgyülemlett salakanyagot, hormonok, enzimek termelésében játszik szerepet, és a test hőmérsékletét is szabályozza. Tüdőnk kilencven, vérünk nyolcvan százalékát alkotja. Március 22-e a víz világnapja, ennek kapcsán összegyűjtöttünk néhány érdekességet a földi élet legfontosabb vegyületéről.

Testünk körülbelül 60 százaléka víz, úgyhogy évszaktól függetlenül nagyon fontos, hogy hidratáljuk magunkat. Az alábbi cikkünkben öt fontos tévhitet gyűjtöttünk össze a vízivással kapcsolatban!

Mennyi vizet veszítünk naponta?

Egy átlagos, nem túl forró és megterhelő napon is közel két és fél liter víz távozik a szervezetünkből. A legtöbb a vizelettel : az egészséges ember átlagos napi vizeletmennyisége nagyjából másfél liter, emellett széklettel további 1-2 deciliter víz távozik belőlünk. Folyamatos, összesen 2-3 deciliter vízveszteséggel jár a légzés. Bőrön át, izzadással pedig egy szélsőségektől mentes napon körülbelül fél litertől szabadulunk meg. Ez egy nem különösebben forró, átlagos fizikai aktivitással járó, egészséges nap mérlege: hőség, nehéz fizikai munka, intenzív testedzés, valamint - különösen hasmenéssel, lázzal járó - betegség esetén jelentősen, akár további literekkel fokozódhat a vízveszteség.

Mikor kezd kiszáradni szervezetünk?

A szervezet szomjúságérzettel jelzi, hogy folyadékpótlásra van szüksége. Ha úgy érezzük, hogy szomjasak vagyunk, akkor még csupán testünk vízkészleteinek körülbelül egy százalékát éltük fel - ez is jól mutatja, milyen fontos és nélkülözhetetlen feladatot lát el bennünk ez a vegyület. A dehidratáció, vagyis a kiszáradás fáradtsághoz, a szellemi és testi teljesítmény romlásához, illetve rosszulléthez vezet - ha pedig ezen a ponton sem jut a szervezet folyadékhoz, annak súlyos, hosszan elhúzódóan pedig végzetes következményei lehetnek.

Intenzívebb testmozgást követően megnő a szervezet folyadékigénye is
Intenzívebb testmozgást követően megnő a szervezet folyadékigénye is

Mennyi folyadékra van szükségünk?

Úgy, ahogy tápanyag-szükségletünk, vízszükségletünk is számos tényezőtől függ: életkortól, testtömegtől, egészségi állapottól, időjárástól, illetve fizikai igénybevételtől. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság ajánlása alapján közepes hőmérsékletnél és mérsékelt fizikai aktivitásnál egy felnőtt nőnek 2 liter, a férfiaknak 2,5 liter vízre van szükségük, míg a 4-13 éves gyermekeknek 1,6-2,1 liternyi mennyiségre életkoruktól függően - írja honlapján a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ). Folyadékot persze nem csupán ivással, de étkezéssel is juttathatunk a szervezetünkbe: folyadékbevitelünk 20-30 százaléka ilyen módon történik.

A sörtől csak szomjasabbak leszünk

Nyári kánikulában jól eshet egy korsó hideg sör , a szomjunk oltásához azonban nem ez az ital ideális. A sörben lévő alkohol ugyanis vízhajtó hatású, ami azt jelenti, hogy a szervezetet nagyobb mennyiségű vizelet kiválasztására sarkallja. Évszázadokkal korábban az emberek gyakrabban használtak sört és bort szomjoltónak, mint vizet, a ma ismert tisztítási módszerek előtt ugyanis komoly betegségek alakulhattak ki a szennyezett víz fogyasztása miatt, míg a főzés és a hozzáadott alkohol megölte a benne lévő baktériumokat. Az akkori sörök viszont sokkal gyengébbek voltak a ma ismerteknél, alkoholtartalmuk sok esetben nem érte el az egy százalékot sem, ezért bódító hatásuk nem érvényesült akkor sem, ha literszámra fogyasztották.

Napjainkban a sörök sokkal erősebbek: a boltok polcain 4-5 százalék körüli termékekkel találkozhatunk, de az erősebb italok akár 8-9 százalékosak is lehetnek. Ha egy átlagos sörből 2 dl-t fogyasztunk, körülbelül 3,2 deciliter víz ürül ki a szervezetünkből, vagyis 1,2 dl dehidratáltságot okozunk vele, azaz folyadékpótlás szempontjából még a sör is "deficites", a nagyobb alkoholtartalmú italokról nem is beszélve. Ugyanez a hatás jelentkezik koffeintartalmú italok fogyasztásakor - nem véletlenül szolgálnak fel a kávézókban egy pohár vizet is a feketénk mellé.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Hirdetés
„Mintha egy 30 kilós hátizsákot cipelnénk életünk minden pillanatában” – Mit jelent az elhízás orvosi szemmel?

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +12 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős idő várható, hosszabb időszakokra inkább délelőtt csökkenhet a felhőzet. Északon előfordulhat néhol jelentéktelen csapadék. Dokfelé megélénkül, néhol meg is erősödik a keleti, északkeleti szél.A hőmérséklet délután 11 és 15, késő este 6, 11 fok között valószínű. Az ország nagy részén nem vonul át markáns front,

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!