A barna zsír lehet az elhízás elleni harc kulcsa

A Harvard Egyetem Orvosi Karának munkatársai szerint a barna zsír laboratóriumi körülmények között kalóriát éget.

Az emberi szervezet két típusú zsírszövetet tartalmaz: a fehér zsírt, mely raktározza a kalóriát, míg a barna zsír, mely inkább elégeti. A barna zsírszövet növekedése tehát hozzásegíthet a testsúlycsökkenéshez, ezen túlmenően pedig olyan súlyos kockázatot hordozó állapotok kezeléséhez, mint azt elhízás és a cukorbetegség.

Dr. Aaron Cypess és munkatársai korábbi vizsgálataik során kimutatták, hogy ugyan a felnőtt szervezet jobbára fehér zsírt tartalmaz, azonban lényeges mennyiségű barna zsírt tartalmaz a felső testfél nyaktól mellkasig terjedő elülső része. Mostani, az Endokrin Társaság éves találkozóján Bostonban bemutatott tanulmányuk szerint barna zsírt a mélyebb rétegek is tartalmaznak, gyakran a fehér zsírral keveredve. Így merült fel annak a lehetősége, hogy lehetne-e serkenteni a barna zsír képződését.

A kutatók a barna zsírsejt-szövetből vett éretlen zsírsejt-előalakokat szaporítottak. A folyamat a laborban két hetet vett igénybe, azonban élő szervezetben rövidebb idő alatt végbemehet. A barna zsírsejtek oxigén-felhasználását mérve megállapították, hogy azok igen intenzíven égetnek kalóriát. Ugyan a vizsgálat még kezdeti stádiumban van, azonban elképzelhető, hogy az új eljárás elősegítheti az elhízás kezlését. Mindazonáltal a módszer nem helyettesítheti a hagyományos megoldásnak számító diétát és a rendszeres testmozgást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!