153 éve született a leghíresebb orvos-író

A XIX. század egyik legkiemelkedőbb orosz írója nem csak elvégezte az orvosi fakultást, de évekig praktizált is. Súlyos tüdőbetegsége egész életében elkísérte.

Anton Pavlovics Csehov 1860. január 29-én született Dél-Oroszországban, az Azovi-tenger partján fekvő Taganrog kikötővárosban. Ő volt a harmadik gyermek a családban, hat testvére közül a legkisebbik kétévesen meghalt. Nagyapja jobbágynak született, ám megváltotta saját és gyermekei szabadságát. Anton apja Taganrogban lett kiskereskedő, de vállalkozása csődbe ment, és az adósok börtöne elől 1876 tavaszán Moszkvába menekült. Anton Csehov azonban még három évig Taganrogban maradt, hogy iskoláit befejezze. Ez idő alatt házitanítóként és ruhagyári munkásként dolgozott, hogy megélhetését biztosíthassa. 1879-ben, a gimnázium befejezése után csatlakozott Moszkvában élő családjához, majd a szülővárosától kapott ösztöndíjjal zsebében beiratkozott a moszkvai állami egyetem orvosi fakultására.

Orvosként is praktizált

1884-ben megszerezte orvosi diplomáját és praktizálni kezdett, ám másfél évvel később hosszú időre felhagyott az orvosi gyakorlattal. 1886 elején rendszeres munkatársa lett Alekszej Szuvorin Szentpéterváron megjelenő Novoje Vremja (Új Idő) című lapjának, írói hírneve egyre emelkedett. Ekkor kezdte egyre komolyabban venni az írói hivatást, két novelláskötetével elnyerte az országos elismerést jelentő Puskin-díjat.

Az 1880-as évek közepén jelentkeztek kezdődő betegsége, a tuberkulózis (tbc) első tünetei. Betegségét is kezelendő kelet-ukrajnai utazást tett, ahol anyagot gyűjtött a később először folytatásokban megjelent A sztyepp című kisregényéhez.

A parasztokat ingyen kezelte

1892-ben Moszkvától száz kilométerre, Melihovo faluban birtokot vásárolt és szüleivel együtt odaköltözött. Bekapcsolódott a helyi egészségügyi- és iskolaügyi szervek munkájába, felújította az orvosi praxist, részt vállalt a kolerajárvány elleni védekezésben; a parasztok gyógyítását ingyen végezte. A gyógyítás, az önkéntes társadalmi feladatok ellátása mellett írói munkássága a tetőpontra ért. Melihovóban készült el egyik legismertebb prózai műve, a 6-os számú kórterem, itt írta egyebek mellett a Szahalin-szociográfiát, a Három év és az Életem című kisregényt, valamint egészen újszerű drámáját, a Sirályt. A Művész Színházban nagy sikerrel mutatták be a Sirályt, ez a színház vitte sikerre a Ványa bácsit (1899), a Három nővért (1901) és a Cseresznyéskertet (1904) is. 1901-ben Csehov feleségül vette Olga Leonardovna Knipper (1870–1959) színésznőt, aki nagy sikerrel játszott a szerző darabjaiban.

1897 tavaszán betegsége súlyosbodott. Változtatni kényszerült hajszolt életmódján, orvosai tanácsára Délen kellett élnie. Szeptembertől nyolc hónapig Nizzában volt, a következő télen a Krím-félszigeten, Jaltában. 1904 januárjában, a Cseresznyéskert moszkvai bemutatóján ünnepelték meg 25 éves írói jubileumát. Amikor néhány hónappal később Jaltából újra Moszkvába érkezett, hirtelen rosszabbul lett, feleségével gyógykezelésre Németországba utazott. Badenweiler tüdőszanatóriumának szállodájában hunyt el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!