Depressziót okoz az éjszakai fény

Az éjszakai világosság egy bizonyos fehérje fokozott termelődését eredményezi, így egy friss kutatás szerint depresszió kialakulásához vezethet.

A kísérlet során a négy héten át éjjeli félhomályban tartott hörcsögök a depresszió jeleit mutatták: nem érdekelte őket a környezetük, és az egyébként kedvvel fogyasztott cukros víz sem. Sötétben alvó társaik ezzel szemben nem produkáltak ilyen tüneteket.

Az Ohiói Állami Egyetem kutatása alapján az éjszakai mesterséges fény az 50 éven felüli emberek körében egyre gyakrabban kialakuló hangulatzavar egyik fő okozója lehet. "Felborítja a természetes időérzékelési ciklust, hiszen a szervezetnek sötétben történő pihenésre van szüksége" - magyarázta a vizsgálatot irányító Tracy Bedrosian. A szakértők ugyanakkor arról is beszámolnak, hogy a negatív folyamat mindössze két hét alatt visszafordítható volt az állatok esetében a lámpák lekapcsolásával. "A sokáig ébren lévő emberek, akik a számítógép vagy a televízió előtt időznek, tehetnek azért, hogy visszatérjenek a normális kerékvágásba és csökkentsék a mesterséges fénynek való kitettségüket" - tette hozzá Bedrosian. Az éjszakai fény egészségre gyakorolt hatása már több ízben is kutatás tárgyát képezte. Korábbi adatok szerint növelheti a súlygyarapodás és bizonyos rákfajták kockázatát.

Az ohiói kísérletben résztvevő hörcsögöket 16 órán át nappali fényben, illetve 8 órán át halvány mesterséges fényben tartották. Utóbbi körülbelül a televízió nyújtotta fénymennyiségnek felelt meg. A kontrollcsoport ugyanazt a 8 órát teljes sötétségben töltötte. Az állandóan fényhatásnak kitett állatok kevesebb nappali aktivitást kezdtek mutatni, valamint alig mozogtak, amikor vízbe helyezték őket. A kutatók fölfedeztek egy fehérjét a rágcsálók agyában, amely kulcsszerepet játszhat a fény és a depresszió összefüggésében.

A tumor nekrózis faktornak (TNF) nevezett protein fokozottan termelődött az éjjeli fénynek kitett egyedeknél. A TNF blokkolása kiküszöbölte a depressziós tüneteket - még akkor is, ha továbbra is fennálltak a biológiai ciklus megzavarására alkalmas fényviszonyok. A TNF a szervezet immunrendszerének válasza a fertőzésre, és gyulladást eredményez. Bár a gyulladás szükséges a kórokozókkal szembeni harcban, ha állandóan fennáll, roncsoló hatású lehet - állítják az amerikai szakértők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás, hazánk északi felén sok napsütés várható, hiszen nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A csúcsérték 24 és 31 fok között valószínű nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!