A nárcizmus négy jele

Honnan lehet felismerni egy nárcisztikus személyiséget? Négy jelet kell keresni.

Nemeszisz átka

Narkisszosz görög mitológiai alak, akit egy kikosarazott nimfa bepanaszolt Nemeszisznek, a bosszúállás istennőjének. Nemeszisz átka miatt Narkisszosz, amikor egy folyó vizének tükörképébe nézett azonnal beleszeretett önmagába. De hiába próbálta magához ölelni tükörképét, ez nem sikerülhetett neki, s ezzel ugyanazt a fájdalmat élte meg, amit a nimfa. Másnapra Narkisszosz eltűnt, elfogyott, s a helyen, ahol tükörképét próbálta elérni, csak néhány sárga szirmú virág (nárcisz) maradt. Narkisszosz azóta az önimádat jelképe.

nárcizmus, nárcisztikus személyiség, pszichés betegség, önimádat
A nárcisztikus embert leginkább csak saját maga érdekli

A nárcizmus azonban nem egészében rossz

Az egészséges nárcizmus támogató, hiszen mindenkinek szüksége van az önmaga iránt érzett szeretetre, különben nem tudná megvédeni magát az ártalmaktól. De az ember társas lény, s a kiteljesedéshez valaki mást kell szeretnie, és a szeretete tárgyát is védenie kell. (A más iránt érzett túlzó szeretet, és a szeretet tárgyának vad védelme – például a féltékenység – ugyanolyan visszatetsző és veszélyes, mint a túlfokozott önimádat.) Az egészséges nárcizmus azonban többnyire együtt jár a kiegyensúlyozott lelkiállapottal.

A nárcizmus és a lelki egészség között az önbecsülés jelenti az összeköttetést. A megnövekedett önbecsülés miatt – mivel úgy vélik, hogy mások is szerethetőnek és a szerepükre alkalmasnak tartják őket – a nárcisztikus személyiségek szinte nem ismerik az aggodalmat vagy a szomorúságot.

Hogyan ismerhetjük fel a pszichopatákat? A pszichopatákat sokszor mániákus baltás gyilkosként képzeljük el, mint amilyennek a horrorfilmek ábrázolják őket. Valójában azonban a pszichopátia nagyon összetett zavar, és sokszor éppen a hozzánk közel álló személyeknek vannak ilyen személyiségjegyei.

A nárcisztikusok azonban, ha átlépik karakterük egészséges határait, gyakran bizonyítani akarják a fölényüket, amelyet a körülöttük lévő emberek (nem ismervén a mozgatórugóikat) értetlenül fogadnak.

Honnan lehet felismerni a nárcisztikus embert?

1. Az hajtja őket – gyakran tudattalanul –, hogy úgy vélik, mások ítélete is pozitív róluk. A nárcisztikus csak beszél és beszél, mert meg akarja mutatni, hogy milyen zseniális, és azt hiszi, hogy mások is ilyennek látják. Nincsenek tisztában vele, vagy nem érdekli őket, hogy milyen felfuvalkodottnak és önteltnek látszanak.

Függetlenül attól, hogy ténylegesen semmiféle bizonyítottan fontos értéket nem állítottak elő, és nem értek el jelentős eredményeket, arra számítanak, hogy ismerjék el a felsőbbrendűségüket és csodálattal adózzanak nekik. Azonban a nárcisztikusokra az is jellemző, hogy saját hiányosságaikat rosszabbnak látják, mint a többiekét. Ha valamilyen hibájuk vagy gyengeségük a felszínre bukik, azt végzetes tragédiának látják.

Mivel az elismertség olyan fontos nekik, a céljaikat ennek eléréséhez igazítják. A felsőbbrendűség érzése gyakran arra indítja őket, hogy irreálisan magas személyes normákat alakítsanak ki. Mégis nagyon alacsony standardok alapján várnak el bizonyos előnyöket. Például, meggyőződésük, hogy egyszer majd megkapják a Nobel-díjat, de elvárják, hogy kevesebb lakbért kelljen fizetniük csak azért, mert olyan nagyszerűek, és/vagy mert oly nagyszerű sikereik vannak kilátásban.

2. A kapcsolataik felületesek, és hiányzik belőlük az empátia. A nárcisztikusok erősen motiváltak, hogy megfeleljenek az elismertségre vonatkozó elvárásaiknak. Nem empatikusak másokkal. Ehelyett arra összpontosítanak, hogy a kapcsolataik hogyan segíthetnek nekik jobban érzi magukat. A nárcisztikus élvezi, ha hallgatóközönségre talál, de kevés érdeklődést mutat mások gondolatainak meghallgatására. S miközben megértő fülekre vágyik a nehéz időkben, nem valószínű, hogy mások nehézségei a legcsekélyebb mértékben is izgatnák.

3. Nehéz kijönni velük, mert úgy érzik, jobbak és mások, mint a többi ember, akikkel leereszkedően bánnak. Úgy érzik, jogosultak a különleges bánásmódra, és nyugodtan viselkedhetnek kizsákmányolóként, hogy elérjék a saját vágyaikat. Ez a stílus közvetlenül vagy közvetve azt mondja a velük kapcsolatba kerülőknek, hogy nem fontosak, vagy nem olyan jók, mint a nárcisztikus.

4. A rossz viselkedésük nem rövid életű. Van egy viselkedésmintájuk, amelyet követnek a különböző helyzetekben a felnőtt életük során. Ez nem egy életszakasz, amit ki lehet nőni, mint például a tinédzserkori lázadást.

Aki nárcisztikus emberrel találkozik, ne lepődjön meg, ha kényelmetlenül, vagy megalázva érzi magát a társaságában. Lehet velük együttműködni, sőt barátok is lehetnek, de tisztában kell lenni e kapcsolat korlátaival. A férfiak önimádóbbak Egy nagyszabású, több éven keresztül tartó kutatás bebizonyította, amit már régóta sejtettünk: a férfiak összességében nárcisztikusabbak, mint a nők. Egy igen nagyszabású, 31 évig tartó kutatás eredményeit elemezve amerikai kutatók korábban megállapították, hogy az urak nárcisztikusabbak, önimádóbbak, mint a hölgyek. A University at Buffalo School of Management szakemberei 475 000 résztvevő adatait elemezték, és úgy találták, hogy a férfiak folyamatosan magasabb pontszámokat értek el az önimádatot vizsgáló kérdőíveken, mint a nők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos időre lehet számítani jobbára kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Legfeljebb a keleti határvidéken fordulhat elő egy-egy jelentéktelen zápor, máshol nem várható csapadék. Többfelé lesz erős az északias irányú szél, a középső országrészben lehet kissé mérsékeltebb a légmozgás.A csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?