A férfiak önimádóbbak

Egy nagyszabású, több éven keresztül tartó kutatás bebizonyította, amit már régóta sejtettünk: a férfiak összességében nárcisztikusabbak, mint a nők.

Egy igen nagyszabású, 31 évig tartó kutatás eredményeit elemezve amerikai kutatók megállapították, hogy a férfiak összességében nárcisztikusabbak, önimádóbbak, mint a nők. A University at Buffalo School of Management szakemberei 475 000 résztvevő adatait elemezték, és úgy találták, hogy a férfiak folyamatosan magasabb pontszámokat értek el az önimádatot vizsgáló kérdőíveken, mint a nők.
"A nárcisztikus viselkedés számos kapcsolati problémával áll összefüggésben, például az egészséges, hosszú távú kapcsolatok fenntartásának zavarával, etikátlan viselkedéssel és agresszióval" - mondta Emily Grijalva, a most megjelent tanulmány vezető szerzője. - Ugyanakkor a nárcisztikusságra való hajlam növeli az önbizalmat, az érzelmi kiegyensúlyozottságot, és a vezetői képességeket.

A vonzóság átka

A vonzó férfiak önzőbbek, és nem érdekli őket az egyenlőség. Ugyanez azonban nem igaz a vonzó nőkre - derült ki egy kutatásból, amelynek részleteit ide kattintva találja!

A Psychological Bulletin című szaklapban megjelent tanulmány szerzői 355 különböző újságcikket, kutatást, kéziratot és disszertációt vetettek össze, emellett pedig közvetlenül is tanulmányozták a nárcisztikus viselkedésre való hajlamot. Ez utóbbit három szemszögből vizsgálták: vezetői tulajdonságok, magamutogatás és a felhatalmazottság érzése.

Úgy találták, hogy a férfiak és a nők között a legnagyobb különbség a felhatalmazottság érzése között van, vagyis a férfiak hajlamosabbak arra, hogy kihasználjanak másokat és úgy érezzék, hogy bizonyos privilégiumok csak őket illetik meg.Ez a vezetői tulajdonságokra is igaz volt: a nőkkel összehasonlítva, a férfiak jobban vágynak arra, hogy a hatalom birtokosai legyenek.

A férfiak összességében nárcisztikusabbak, mint a nők

A férfiak összességében nárcisztikusabbak, mint a nők



Azonban a két nem között nem volt különbség a magamutogatás szempontjából: a férfiak és a nők nagyjából ugyanannyira hiúak és ugyanannyira vannak saját magukkal elfoglalva. A kutatások szerint a férfiak és a nők közötti személyiségbeli különbségek a sztereotípiákból és a társadalmi elvárásokból származhatnak, melyeket idővel teljesen a magunkévá tettünk. Például azért lehet kevesebb nő magas beosztásokban, mert a vezetési képességeket sokan összeegyeztethetetlennek tartják a nőiességgel.

"A férfi és női szerepeket egészen fiatal korunktól megfigyeljük, és a társadalmi elvárásoknak sajnos súlyos következményei lehetnek" - mondta Grijalva. "A nőket sokszor keményen kritizálják azért, ha agresszívak vagy ha irányítóak, emiatt pedig a nők elnyomják magukban a nárcisztikus viselkedésre jellemző személyiségjegyeket. A férfiakat viszont éppen ezek miatt tisztelik, ez pedig megerősíti bennük ezeket a mintákat."
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +10 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a párásság fokozatosan mindenhol megszűnik, emellett tovább növekszik, vastagszik a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag