A tanulás meghosszabbítja az életet

Úgy tűnik, hogy azok, akik legalább 9 évig tanulnak életük során, tovább élnek, mint akik csak a 8 éves képzést végzik el.

Hiába egyre divatosabb az élethosszig tartó tanulás tendenciája, még mindig viszonylag sokan vannak szerte a világon, akik az érettségiig sem jutnak el. Pedig a kutatók szerint akár egyel több iskolapadban töltött év is sokat számíthat.

Két svéd kutató, Anton Lager és Jenny Torssander a Stockholm Egyetemtől 1 200 000 svéd adatait vizsgálták meg és azt találták, hogy akik legalább 9 évig tanultak - szemben azokkal, akik csak 8 évig maradtak az iskolapadban -, 40 éves korukra alacsonyabb halálozási rátát mutattak. A hosszabb ideig tanulók körében később ugyanis alacsonyabb volt a tüdőrákos, sőt, mindenféle rákos megbetegedések aránya, valamint a balesetek és az iszkémiás megbetegedések száma is.

A tanulmány, noha nem talált ok-okozati összefüggést a tanulás hossza és a halálozás arány aközött, mégis bizonyítja a kapcsolatot. A kutatók az eredményeket a hosszabb tanulás miatt elért kedvezőbb életkörülményekkel magyarázták, szerintük ugyanis aki jobban él, annak életmódja egyúttal egészségesebb is.

A tanulmány a oldalain jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

A fátyolfelhőzet levonulását követően nagyrészt derült, napos, száraz idő várható. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!