Egyszerű ötlet a dohányzás megfékezésére: úgy tűnik, beválik

Szakértők szerint ha a cigarettásdobozokat a gyártók egységes, feltűnő mintákat nélkülöző csomagolásban forgalmaznák, az kevésbé lenne vonzó a fiatalok számára. Egy új online felmérés szerint ez az ötlet valóban működhet.

Ausztrál kutatók 87 bristoli középiskolás diákot vontak be a vizsgálatokba, amelyek során arra kérték a fiatalokat, hogy nézzék meg a monitoron található 20 cigarettásdoboz mindegyikét. A tudósok eközben egy eszközzel nyomon követék szemük mozgását.

Némelyik doboz egyszerű csomagolású volt, csak a márka és a szokásos egészségügyi figyelmeztető ábrák voltak rajtuk, a többi azonban a 10 legnépszerűbb cigarettamárka doboza volt, amelyeken szintén megtalálhatóak voltak az egészségügyi figyelmeztetések.

Az eredményekből kiderült, hogy azok a diákok, akik sosem dohányoztak, egyenlő arányban figyelték meg a cigarettásdobozokon található figyelmeztetéseket, míg a rendszeresen dohányzókat csomagolástól függetlenül nem érdekelték azok. Azok a diákok viszont, akik a két csoport közé tartoztak, vagyis néha rágyújtottak, de nem rendszeresen, sokkal nagyobb figyelmet fordítottak az egyszerű csomagoláson található figyelmeztetésekre.

A kutatók szerint azokra a felnőttekre és serdülőkre, akik az egészségügyi veszélyek miatt hajlanának a dohányzás abbahagyására, az eredmények szerint jobban hatnának az egyszerű csomagolások, mivel azokon feltűnőbbek az ábrák.

A kutatók remélik, hogy az ausztrál kormány hamarosan törvényben szabályozza a cigarettásdobozok külső megjelenését. A tanulmány az tudományos folyóirat oldalain jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra