Megvan az áttétes emlőrák kulcsa?

A houstoni Metodista Rákközpont munkatársainak sajtóközleménye szerint a BRCA-mutációval rendelkező, áttéteket is adó emlőrákos betegek képesek reagálni a veliparibnak nevezett kísérletes gyógyszerre.

Dr. Jenny C. Chang és munkatársainak vizsgálata a veliparib hatásmechanizmusára fókuszált, vagyis, hogy a szer képes-e elkülöníteni a daganatos, illetve az egészséges sejteket. A vizsgálat emlőrákos betegekre terjedt ki. A BRCA nevű gén mutációja növeli a daganatképződés kockázatát (főként emlőrák és petefészekrák esetén vannak bizonyítékok), ám ez tulajdonság akár fogékonyságot is jelenthet egyes daganatellenes szerekkel szemben.

A klinikai vizsgálatban a Metodista Rákközponton kívül még 30 amerikai és európai egészségügyi ellátó intézmény is részt vett.

A veliparib a PARP nevű fehérje működését gátolja, mely a BRCA fehérjééhez kapcsolódva közreműködik a sérült DNS javításában, amennyiben ez nem lehetséges a sejthalál programjának beindításában - ezzel megőrizve a sejtek egészséges állapotát. A BRCA és a PARP azonban kivédheti a daganatsejteket érintő kemo- és sugárterápia károsító hatását is, így hátráltatva a kezelést. Így merült fel a veliparib hagyományos kemoterápiás szerekkel szembeni alkalmazása.

A munkacsoport megállapította, hogy a BRCA-mutációt hordozók esetén a PARP működése függetlenné válik a BRCA-tól, ily módon a PARP-gátló szerek csupán a rákos sejteket pusztítják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!