Aludjon jól és legyen csinosabb!

A több műszakban dolgozókra jellemző alváshiány vagy rendszertelen alvás növeli a cukorbetegség kialakulásának kockázatát és az elhízás veszélyét - állítják bostoni kutatók.

A legújabb kutatások szerint a rendszertelen alvás anyagcsere-zavarokat eredményez, ami növeli a krónikus betegségek kockázatát, mint például az elhízás és a 2-es típusú diabétesz kialakulását, sőt akár halálos kimenetelű is lehet. A hipotézisek bizonyításaként kutatók megvizsgálták, hogy ha az elnyújtott alvás megszakításával egyidejűleg a 24 órás napi körforgást, ciklust is megzavarják, az gyengíti-e a cukorháztartást és az anyagcserét.

A tanulmányban 21 normál testsúlyú személy vett részt: 11 férfi és 10 nő, korukat illetően 11 fiatal (23 +/- 2 év) és 10 idősebb (60 +/- 5 év). A kiválasztás alapfeltétele volt, hogy a tesztet megelőző 3 évben egyikük sem dolgozhatott több műszakban, és az elmúlt 3 hónapban 2-nél több időzónát nem válthattak. Az önként jelentkezőket megkérték, hogy a kutatást megelőző 3 hétben 10 órát töltsenek minden éjjel az ágyban. Ezt követően a résztvevőket 3 hétig laboratóriumi körülmények között figyelték meg. Ebben az időszakban 5-6 órát aludhattak egy 24 órás periódusban. Egy napot pedig 28 órára növeltek, ezzel modellezve egy napi 4 órás időzóna eltolódást. Ez a modell lehetővé tette, hogy a kutatók megfigyeljék az alvás zavarok és a napi ciklus változtatásának együttes hatását. A vizsgálatokat 9 visszaszoktató nappal zárták le.

A krónikus alvási zavarok és a napi ritmus egyidejű változtatása egy normál étrend követése esetén az inzulin kiválasztásban 32%-os visszaesést mutatott, és az ebből eredő magas vércukor néhány esetben elő-cukorbetegséget eredményezett. Ennek eredményeképpen a 3 hét alatt feltárt adatok alapján a résztvevők 1 év alatt átlagban 5,7 kg-ot híznának hasonló alvási körülmények között és napi ritmus mellett. Feltételezve, hogy az étkezésben és az aktivitásban a megfigyelt személyek nem változtatnának, így ez az életvitel könnyen vezethetne cukorbetegséghez és elhízáshoz.

Jelen kutatás - az egészségügyi kockázatok csökkentésére - azt ajánlja a több műszakban dolgozóknak, hogy növeljék az alvási periódusukat és tegyenek meg mindent azért, hogy ciklikussá tegyék napjaikat. A kutatók azt már tudják, hogy az alváshiány hatással van a glükóz anyagcserére, de további kutatások szükségesek ezen változások mértékének, mechanizmusának és dinamikájának megállapításához.

Forrás: Európai Élelmiszer Információs Bizottság (EUFIC)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!