Rákbetegek kezeléséről szóló folyóirat jelent meg

Debütált a Klinikai Onkológia című új tudományos folyóirat, amely a hazai rákbetegek kezeléséhez nyújt áttekintő publikációkat a legkorszerűbb onkológiai terápiákról.

A www.mkot.hu oldalán is olvasható a szakemberek számára.

Ruzsa Ágnes MKOT elnök: "felértékelődik a klinikai onkológia"

Rúzsa Ágnes (Fotó: Umberto Pezetta – Zalai Hírlap)

A daganatellenes terápiás paletta kiszélesedésével, a személyre szabott orvoslás egyre nagyobb térhódításával együtt a klinikai onkológia szerepének további felértékelődését vetíti előre dr. Ruzsa Ágnes, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) megválasztott elnöke, akinek meglátása szerint ezzel az MKOT sok területen eddig is hiánypótló szerepe még inkább felerősödik. A kaposvári Kaposi Mór Oktatókórház onkológiai centrumvezető főorvosa nagy előrelépésnek tartja, hogy ráépített helyett immár első szakvizsgának választhatják a végzős orvostanhallgatók a klinikai onkológiát, amitől azt várja, hogy több fiatal dönt a szakterület mellett. Ruzsa Ágnes az interjúban arról is beszél: bízik abban, hozzá tud járulni ahhoz, hogy a kimondva-kimondatlanul olykor egymással rivalizáló orvostársaságok között minél több együttműködési pont legyen.

Debütál a Klinikai Onkológia, az MKOT hivatalos lapja. Ritkaság, hogy manapság új tudományos folyóirat jelenik meg.

-Ez is jelzi az orvostársaságunk megerősödését és jelentőségének növekedését. Ez részben az MKOT évek óta tapasztalható aktív tevékenységének, részben annak is a hozadéka, hogy a gyógyításban is egyre inkább felértékelődik a klinikai onkológia, mint tudomány gyakorlati szerepe. Amint a folyóirat két főszerkesztője, Bodoky György és Kopper László professzorok az előszóban kitérnek rá, a klinikai gyakorlat, így a kiadvány középpontjában a tradicionális mellett egyre inkább a molekuláris alapokra helyezett gyógyszeres kezelés áll. Ugyanakkor egy multidiszciplináris szakterület legkorszerűbb műveléséhez szükséges a társszakmák újdonságainak ismerete is, ezért a folyóiratban a diagnosztikai kérdések és más terápiás eljárások speciális problémáinak bemutatása is hangsúlyos lesz.

A folyóirat lehet zászlóshajó, viszont csak az egyik pillére az MKOT tevékenységének.

A Klinikai Onkológia címoldala

-Minél intenzívebb kapcsolatokat szeretnénk építeni a szakorvos kollégákkal és a társszakmák képviselőivel. Ezt szolgálja egyrészt a megújult honlapunk is, másrészt azok a hagyományos és népszerű tudományos rendezvényeink, amelyeket 2014-ben is megrendezünk. Kezdődik ez rögtön a júniusi siófoki Onco Update konferenciával, amelyen az Egyesült Államokban szervezett ASCO kongresszuson résztvevő kollégák áttekintő előadásokban számolnak be az ott hallott legújabb kutatási eredményekről. Ezt követi novemberben a kétévente megszervezett nagyszabású kongresszus, amely iránt már most nagy az érdeklődés: neves külföldi előadókat is várunk, s ismét nemcsak az onkológusokra, hanem a társszakmákra, a szakdolgozókra is gondolni fogunk, valamint a laikusoknak szóló ismeretterjesztő tevékenység keretében tervezzük a daganatos betegek országos napjának megszervezését is.

Az orvos-beteg viszony javítása, az érintettek és a szélesebb nyilvánosság edukációja érdekében álltunk a Rákgyógyítás.hu portállal együtt mi is a Gyógyulj Velünk Egyesület által a vastagbélrákos betegekről szóló országos médiapályázat mellé tudományos partnerként. Szintén a nyitást, a minél szélesebb körű információátadást szolgálja az MKOT úttörő kezdeményezése, amely keretében összegyűjtjük és mindenki számára hozzáférhetővé tesszük a hazai intézményekben zajló onkológiai klinikai gyógyszervizsgálatokat. Egyre több kórház és klinika hozza nyilvánosságra kutatási listáját az MKOT honlapján keresztül.

Az MKOT ugyanakkor nem az egyetlen hazai onkológiai orvosszakmai szervezet. Rivalizálnak vagy együttműködnek?

- Erről mindenképp beszélni szeretnék: számomra az egyik legnagyobb ösztönzést az adta az MKOT elnökség elvállalására, hogy tenni szeretnék a szakmai társaságok közeledéséért. Alkalmasnak is érzem magam erre: a habitusom és az, hogy nőként másként közelítek a dolgokhoz, úgy vélem, alkalmassá tesz arra, hogy lágyítsak a viszonyokon. Ebben léptünk is előre, fogadókészséget érzek erre. Megkockáztatom: a jelenlegi szakmai társasági elnökök többségével a kollegialitáson túl barátinak is nevezhető a kapcsolatunk. Számomra nagyon fontos, hogy ne elszeparált társaságok dolgozzanak az onkológiában és a kapcsolódó szakterületeken, hanem tudjunk egymás törekvéseiről, s ne gátoljuk, hanem minél több kapcsolódási ponton erősítsük egymást.

Bár most a tudományos és a szakmai törekvéseken a hangsúly, nem lehet megkerülni a kérdést: mi a helyzet a betegellátással? Van mivel gyógyítani?

-Ugyan első ránézésre nagyon széleskörűnek tűnik a hozzáférés, a részletekbe menve kiderül, ezt nem lehet általánosítani minden területre. Az új innovatív terápiák befogadásán gyorsítani kellene, a már befogadott speciális terápiák terén pedig el kell kerülni a túlzott centralizációt. A központosítás egy mértékig természetesen támogatandó, hiszen azáltal a szakmai tapasztalat is koncentrálódik, viszont a betegek esélyegyenlősége ellen hat, ha túl szűkre szabják azon intézményi kört, ahol egy-egy kiemelten költséges terápiához hozzájuthatnak a betegek.

Ezt a mindennapokban tapasztaljuk is, hogy a biológiai terápiák egy részéhez nehézkesen jutnak hozzá a betegek. Ha egy ellátóhely centrumjogot nyer, ott megvannak a szakmai és tárgyi feltételek, s elég nagy az ellátási körzete is, nem tartom indokoltnak költség oldalról sem a korlátozást. Az egészségügyi kiadások megítélésével az a baj, amit már sok közgazdász is megfogalmazott, hogy az egészségügy által megtermelt nyereség nem az egészségügyben mutatható ki leginkább, hanem a nemzetgazdaság és a társadalom más alrendszereiben. Ha ezt a büdzsé sarokszámainak kijelölésekor nagyobb hangsúllyal vennék tekintetbe, nagyobb szeletet hagynának az egészségügynek, mert azt befektetésnek tekintenék.

Ahogyan az oktatás is befektetés. Onkológusból lesz idehaza utánpótlás?

-A végzős orvostanhallgatók körében még mindig érzékelek félelmet az onkológiától, amit sokan úgy ítélnek meg, hogy nincs sikerélmény, s rákkal foglalkozni a depresszió biztos útja. Kétségtelen, hogy sokkal több beteget elveszítünk, mint más szakmákban, de sokat ad az orvosnak is, amikor egy heroikus küzdelmet siker koronáz vagy ha a teljes gyógyítás már nem reális, de még éveket tudunk adni a betegeinknek elfogadható életminőségben. Ebben óriási előrelépés történt az elmúlt egy-két évtizedben.

Lényeges változás ettől az évtől, hogy a klinikai onkológia már nem ráépített diszciplína, hanem első szakvizsga, ami lehetőséget teremt arra, hogy rezidenseket képezzünk, s a fiatal orvosok nagyobb perspektívát lássanak az onkológiában. Az oktatási feltételek ugyan még hagynak kívánnivalót, nem mondhatjuk, hogy teljesen fel vagyunk készülve a képzésre, ezért is nagyon lényeges, hogy a kongresszusokon, a továbbképzésszerű szimpóziumokon minél több kolléga részt vegyen. A fiataloknak vonzó lehet, ha látják mekkora léptekkel halad előre ez a szakterület, s az onkológia dinamikus fejlődésének messze nincs még vége. Én ritka kivétel vagyok, mert 15 éves korom óta onkológus akartam lenni. A fiam jövőre szakvizsgázik, sugárterapeuta lesz, de a klinikai onkológia is érdekli. Büszke vagyok rá, hogy sikerült őt megfertőznöm, s szerintem eredményesen tudnék kampányolni a hivatásunk mellett az orvosegyetemeken is.

Forrás: B. Papp László - MKOT.hu

Fotó: Umberto Pezetta - Zalai Hírlap

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra