Gégerákot is okozhat a HPV

A humán papillomavírus, melyet többnyire a méhnyakrákkal kapcsolatban ismernek, egy korábbi kutatás szerint a gégedaganat ötször magasabb kockázatával is összefügg.

Tényleg összefügghet a HPV és a gégedaganat?

Kínai kutatók az elmúlt két évtizedben készült ötvenöt kutatás eredményeinek elemzésével kimutatták, hogy a gégedaganattól szenvedő betegek 28 százaléka olyan daganatos szövettel rendelkezett, amelyben kimutatható volt a humán papillomavírus (HPV). Ez az arány azonban a különböző kutatásokban rendkívül eltérőnek mutatkozott.

A HPV a gégedaganat ötször magasabb kockázatával is összefügg
A HPV és a gégedaganat tényleg összefügg?

Mik a fő kockázati tényezők?

A nagymértékű alkoholfogyasztás és a dohányzás mellett az egészségtelen étrend és bizonyos vegyi anyagok behatása számít a gégerák , valamint más fej-nyaki daganatok fő kockázati tényezőinek. 2012-ben a Pekingi Egyetem Orvosi Kar és a Kínai Orvostudományi Akadémia kutatói, Dr. Xiangwei Li vezetésével 12 olyan kutatást elemeztek, amelyek összesen 638 betegből származó daganatos és nem daganatos szöveteket vizsgáltak. Eredményeik azt mutatták, hogy a daganatos garatszövetekben 5,4-szer nagyobb valószínűséggel mutattak ki HPV-fertőzést, mint a nem daganatos szövetekben.

A szakértők szerint az összes fej-nyaki daganat közül a HPV nem a gégedaganat esetében játssza a legnagyobb szerepet, hanem inkább a manduladaganatban és a nyelvtődaganatban . A behatás azonban valószínűleg évtizedekkel korábban következett be. Ha valakiben 50 éves korban nyelvtődaganat alakul ki, valószínűleg évekkel korábban, valamikor a tízes vagy húszas éveiben érte a vírus hatása.

A HPV védőoltás fiúkra és a fiatal felnőttekre történő kiterjesztésével, amint azt az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) ajánlja, vissza lehetne szorítani az ilyen HPV vírussal összefüggő daganatok legalább egy részét.

Újra ingyenes a méhnyakrák elleni oltás Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, hogy a kétadagos oltóanyag azoknak lesz ingyenes, akik betöltötték a 12. életévüket és szeptemberben kezdték meg az általános iskola 7. osztályát. Kitért arra, hogy az oltás nem kötelező, csak kérhető, de nagyfokú védelmet nyújt a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV (humán papillomavírus) ellen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!