Sokkoló macis reklám az üdítők ellen

Egy rövid kampány-mesefilmben hívják fel a figyelmet a cukros üdítőitalok káros hatásaira, főleg az elhízásra és a cukorbetegségre.

A film elején a jegesmacicsalád gondtalanul szürcsölgeti a kólát a lemenő nap fényében, felidézve ezzel a kólareklámok mindent elsöprő boldogság-hangulatát, majd a kedves kis rajzfilm hirtelen átcsap horrorba: a túlzott kólafogyasztás miatt túlsúlyos maci hátán szétszakad a bőr (mármint a bunda), az időközben kövérré vált kismaci beszorul a lékbe, papamaci cukorbeteg lesz és impotens, kislánymacinak hullani kezd a foga, majd a kisfilm legbrutálisabb pillanataiban egy fehér róka láncfűrésszel levágja papamaci pirosan izzó, gyulladt lábát. Heppiendes megoldásként a film végén a jegesmacik az összes kólát kiöntik a tengerbe - írja a Cukkerberg blog.

A kisfilm az amerikai Center for Science in the Public Interest kampányfilmje és célja felhívni a figyelmet a cukros üdítőitalok káros hatásaira: a túlzott fogyasztás miatti elhízásra és ennek súlyos következményeire, első sorban a cukorbetegségre .

A figyelemfelhívásra pedig valóban szükség van, hiszen vizsgálatok szerint a rendszeres üdítőital-fogyasztás 60 százalékkal növeli a gyermekkori elhízás kockázatát és 25 százalékkal a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának valószínűségét. A nem baleset következtében szükséges amputációk 60 százaléka cukorbetegség miatt történik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!