Ártunk az antibiotikum szedésével?

Egy új tanulmányban megállapították, hogy az egészségügyi ellátással összefüggésben, Európában és így Magyarországon is az antibiotikum-rezisztencia jelenti az egyik legnagyobb betegbiztonsági kockázatot.

Az indokolatlan, helytelen és túlzott antibiotikum-használat miatt megjelenő baktériumok jelentik az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázatot a világon, és azon belül Európában is – derült ki három európai egészségügyi szervezet közös tanulmányából – írja az MTI.

A téli időszakban, ha megfáztunk, betegnek érezzük magunkat, könnyen nyúlunk a jól ismert antibiotikumokhoz. Azonban ezeket a gyógyszereket szedjük a legtöbbször rosszul: sokszor feleslegesek és a szedésükkel többet árthatunk, mint amennyit használnak. Olvassa el Mikor van szükségünk antibiotikumra? című írásunkat! Az Európai Betegségmegelőzési- és Járványügyi Központ (ECDC), az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) nyilvánosságra hozott tanulmányában megállapítják, hogy az antibiotikumok felhasználásában az egyes európai országok között jelentős különbségek vannak. A statisztikai adatok szerint az emberi célú gyógyításban Magyarországon az európai átlagnál kevesebb mennyiségű antibiotikumot használnak fel. Az Európai Bizottság kérésére készült elemzés öt különböző európai adatszolgáltatási hálózat eredményeit foglalja egybe. Az úgynevezett monitorozási hálózatokban az Európai Unió tagállamai, valamint Izland, Norvégia és Svájc vesz rész. Az ellenálló baktériumok elleni küzdelem egyik kulcsa, hogy a szakemberek és a döntéshozók minél pontosabb képet kapjanak az antibiotikumok felhasználásáról.

A tanulmányban azt írták: az emberek többsége természetesnek veszi, hogy az antibiotikumok bármikor rendelkezésre állnak, amikor csak kell, de minden egyes, helytelenül felhasznált antibiotikum-adaggal erősebb lesz az a néhány baktérium, amelyik már ellenállóvá vált az adott szerrel szemben.

Az antibiotikum-rezisztencia jelenti az egyik legnagyobb betegbiztonsági kockázatot

Megállapították, hogy az egészségügyi ellátással összefüggésben Európában és így Magyarországon is az antibiotikum-rezisztencia jelenti az egyik legnagyobb betegbiztonsági kockázatot.

Az antibiotikum -rezisztencia visszaszorítására az Európai Bizottság 2011-ben akciótervet fogadott el. A most közzétett, több tudományterületet felölelő kutatás ehhez is hasznos információkkal szolgál. Az adatok alapján új módszertant dolgoznak ki a probléma kezelésére, továbbá meghatározzák azokat a legfontosabb tennivalókat, amelyeknek a humán- és az állatgyógyászatban is elsőbbséget kell élvezniük. Így biztosítható, hogy a jövőben is rendelkezésre álljanak olyan hatásos antibiotikumok, amelyet segíthetnek legyőzni a különböző baktériumok okozta fertőzéseket – olvasható a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet halad délkelet felé, így a déli országrészben átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, miközben északnyugat felől egyre többfelé csökken. A front mentén elszórtan fordulhat elő - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, néhol zivatar sem kizárt. Az északnyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lehet, majd késő délutántól veszít erejéből a légmozgás.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.