Alzheimer-kór: sikerült bizonyítani egy fontos tényt

Férfiaknál nem növeli a kór megjelenését, ha csak "egyszer" fordul elő náluk az "Alzheimer-gén" veszélyes változata. A nőknél igen. Ha azonban a 19-es kromoszóma adott szakaszán mindkét variáció a veszélyes fajtából kerül ki, akkor bárkiről van szó, nagyon megnő az esélye az Alzheimerre.

Az Alzheimer-kór kialakulását a kutatók már 1993 óta összefüggésbe hozták egy bizonyos génnel. Ennek az APOE-génnek három változata (allélja) van, közülük az APOE4 hordozása növeli a valószínűségét a kór kialakulásának. Ha egy férfi 19-es kromoszómájának adott génhelyén az egyik allél APOE4-es, akkor gyakorlatilag nincs nagyobb veszélynek kitéve, mintha egyik se lenne az - állapította meg egy friss kutatás, amelyet a New Scientist weboldala idéz.

Az APOE gén egyik változatának, az APOE4-nek a megjelenése az Alzheimer kifejlődésének kockázatát négyszeresére emeli, de ha az adott génhelyen mindkét variáció APOE4-es, akkor a rizikó már tízszeresére nő.

Michael Greicius, a kaliforniai Stanford Egyetem kutatója szerint nem kérdéses, hogy az APOE4 erős genetikai kockázati tényező az Alzheimer kialakulásakor. Greicius és munkatársai tanulmányából - amely az Annals of Neurology című szaklapban jelent meg - ugyanakkor az is kiderül, hogy mindez erősen függ a biológiai nemtől.

A kutatók már eddig is tudták, hogy a 65 év feletti nőknél 1:6-hoz az esélye az Alzheimer kialakulásának. Ugyanilyen korú férfiak viszont csak feleakkora valószínűséggel betegednek meg. (Náluk egészen pontosan 1:11-hez az arány.) Már korábban is sejtették a tudósok, hogy az APOE4-gyel rendelkező nőknek nagyobb a megbetegedési esélye, mint az ugyanilyen gént hordozó férfiaké.

Greicius és kollégái 5500 egészséges ember APOE-génjeit vizsgálták meg 2005 és 2013 között. Ez idő alatt közülük 960-at diagnosztizáltak Alzheimerrel vagy annak előjelével. Azok a nők, akik egy APOE4-változatot hordoztak, 1,8-szor nagyobb eséllyel betegedtek meg, mint az ilyen génváltozattal nem rendelkező nők.

0 Mint említettük, a férfiaknál egyetlen allél nem változtatott az esélyeken, ugyanolyan a helyzetük statisztikailag, mint az APOE4 nélkülieké. Ám a biológiai nemtől függetlenül, bárkinek nagy az esélye az Alzheimer kialakulására, ha két allélje is APOE4-es.

Haydeh Payami, a New York állambeli Wadsworth Center kutatója, az elsők között sejtette, hogy van összefüggés az APOE4-génváltozat és a biológiai nemek között. Most a New Scientistnek arról nyilatkozott, hogy húsz évig kellett várnia arra, hogy mindezt be is bizonyítsák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ott kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?