Az elmúlt napokban alacsony volt a pollenterhelés

Az elmúlt napokban csökkent a pollenterhelés az országban - írta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán a hivatalos Facebook-oldalán.

Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) legfrissebb jelentésében azt írta: a 14. hét első felében előbb fokozatosan erősödött, majd péntektől a hideg, az eső és a viharos szél következtében jelentősen csökkent a pollenterhelés. A hét első felében még a nyír virágpora jelentette a legnagyobb terhelést, bár mennyisége fokozatosan csökkent, koncentrációja még elérte a magas, nagyon magas szintet. A hét közepétől viszont robbanásszerűen beindult a platán pollenszórása, virágporának koncentrációja magas, illetve nagyon magas szintre emelkedett.

A fővárosban a fűz és a gyertyán pollenkoncentrációja is elérte a magas szintet, de tüneteket okozó mennyiségben regisztrálták a ciprus- és tiszafafélék, a juhar, a kőris és a hét elején még a nyár virágporát is, majd megkezdődött a tölgy és a bükk pollenszórása is.

Az esős idő következtében megemelkedett a légkörben az allergén gombák mennyisége is - a legtöbb helyen elérte a tüneteket okozó közepes, Zalaegerszegen a magas szintet is.

Az OKI a honlapján rendszeresen frissíti az egyes allergén növények - mogyoró, éger, ciprus- és tiszafafélék, kőris, nyárfa, gomba, szilfa, fűzfa - pollenszórására vonatkozó mérési eredményeket, és egy térképen öt színnel jelölik az egyes településeket a különböző allergének intenzitása alapján.

A fehér szín azt jelenti, hogy az adott növény pollenje nincs jelen az úgynevezett pollencsapdában. A OKI .

Szerdán a legfrissebb mérési eredmények alapján csak néhány települést jelöltek a nagyon magas pollenintenzitást jelző piros színnel az OKI térképén. Eszerint jelenleg Győrben és Zalaegerszegen a nyír, míg Pécsett a platán pollenkoncentrációja éri el a nagyon magas szintet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.