Az agysérülés után fellépő epilepszia megelőzése

A baleset következtében létrejött agysérülés túlélői felépülésük után újabb kockázattal néznek szembe: hónapokkal vagy évekkel a sérülés után ezrek lesznek epilepsziások. A kockázat bizonyos háborús sérüléseknél meg nagyobb. Amerikai kutatók most megkísérlik megjósolni a kockázatot, és megelőzni az epilepsziát.

Jelenleg több vizsgálat is folyik, hogy kiderüljön, az epilepsziás roham elleni, újabb gyógyszerekkel megelőzhető-e az epilepszia, ha a súlyos agysérülés után azonnal megkapja a beteg. Az orvosok egyelőre, jobb híján az epilepsziás rohamokat az elérhető gyógyszerrel kísérelik meg megelőzni, tehát a rohamot kordában tartó gyógyszerekkel.

Három gyógyszerrel folynak óvatos vizsgálatok kis létszámú csoportok bevonásával, hogy kiderüljön, a gyógyszerek nem gátolják-e felépülést. A résztvevők a kórházba érkezés után órákon belül megkapják a gyógyszert, és általában 1-3 hónapig szedniük kell. Mindeddig nem fordultak elő súlyos mellékhatások.

Az agysérülés után kialakuló epilepszia általában nem a klasszikus görcsrohamokkal kezdődik, hanem emlékezetvesztéssel, a figyelem zavaraival vagy még enyhébb tünetekkel, amelyeket az orvosok tévesen az eredeti agysérülésnek, a poszttraumás stressznek vagy más tényezőknek tulajdoníthatnak.

Az epilepsziának több oka is lehet, lehet veleszületett is, ám az epilepsziás esetek mintegy öt százalékáért az agysérülések okolhatók. A kockázat, pedig az, hogy az agysérülés túlélőinek 25 százaléka epilepsziás lesz. A legveszélyesebbek az agyállományban vérzést okozó sérülések. Az eredeti sérülést, a gyulladást és a kezelést követően egy "csendes periódus" következik, és hónapok, sőt, évek is eltelhetnek, míg kialakul az epilepszia.

A csendes periódus valójában nem is olyan csendes. Az agy megpróbálja magát "újradrótozni", ez igen fontos a gyógyuláshoz, ám a sérült neuronok rossz helyen létesíthetnek új kapcsolódási pontokat.

The Associated Press

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!