Sötétzöld vér folyt egy férfiból

Egy kanadai sebész-team tagjai nemrég kis híján sokkot kaptak, amikor meglátták a műtőasztalon fekvő páciens sötét, zöldesfekete színű vérét, adta hírül nemrég a Lancet című lap.

A férfi akár a Star Trekből ismert Mr. Spock dublőre is lehetett volna, az Enterprise csillaghajó vulkáni származású tudományos tisztjének volt ugyanis hasonló színű vére a sorozatban. A 42 éves férfi esetében azonban a furcsa szín a páciens által szedett migrén elleni gyógyszereknek volt tulajdonítható. A férfi műtéte sikeres volt és vére is visszanyerte eredeti színét, miután abbahagyta a problémás gyógyszer szedését.

A páciens napi 200 milligramm sumatriptant szedett, ami ebből a szerből igen nagy dózisnak számít. Ennek egyik mellékhatása a szulfhemoglobinémia, vagyis a kén beépülése a vörösvérsejtek oxigént szállító alkotóelemébe, a hemoglobinba. "A páciens teljesen felépült és az elbocsátás után elhagyta a sumatriptan szedését" - olvasható dr. Alana Flexman, a St. Paul's Kórház orvosának beszámolójából. "Az utolsó dózis bevétele után öt héttel ismét megvizsgáltuk a beteget és nem találtuk szulfhemoglobin jelenlétét a vérében."

A férfinek sürgős beavatkozásra volt szüksége, miután ülő helyzetben elaludt és ennek következményeként compartment (rekesz) szindróma alakult ki nála. Azonnali fasciotomiával sikerült csökkenteni a lábában lévő duzzanatot és nyomást, aminek köszönhetően helyreállt a vérkeringése. A compartment szindróma egyik fő veszélye, hogy a vérellátás csökkenése miatt lokalizált szövet- és idegsérülés alakulhat ki. A betegség leggyakoribb kiváltó okai a trauma, belső vérzés, túl szoros gipsz vagy kötés.

A sci-fi sorozat szerint Mr. Spock vére azért volt zöld, mert a vulkániak vérének oxigénszállító alkotóeleme nem vasat, hanem rezet tartalmaz. Mr. Spock ember anyától és vulkáni apától született, az előbbitől emberi érzelmeit, az utóbbitól zöld vérét örökölve.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható időszakosan fátyolfelhőkkel, délutántól helyenként északon gomolyfelhőkkel is, de csapadék ott sem várható. A déliesre forduló szelet főként az Északnyugat-, Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 25 és 32 fok között alakul, a magasabb értékeket nyugaton mérhetjük. Hétfőn nem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét így nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!