Mit jelez az apró lyuk a fülünk mellett?

Vannak olyan emberek, akik a többiekhez képest egy kis extrával születnek. A fülük mellett van egy apró lyuk a felső porc tövében, ami úgy néz ki, mintha egy piercing helye lenne, de egyáltalán nem erről van szó.

Az IFL Science egy hallással foglalkozó koreai tudományos szaklapban megjelent tanulmányra hivatkozva azt írja, az Egyesült Államokban a lakosság 0,1 százalékát, az Egyesült Királyságban 0,9 százalékát, Ázsiában és Afrikában pedig 4-10 százaléka viseli ezt a különleges jelet - idézi a cikket a hvg.hu.

fül
Lyuk a fül mellett. Ősidők emléke

A lyuk valójában nem más, mint egy születési rendellenesség, amit a szaknyelv preauricular sinusnak nevez. Alapvetően ártalmatlan, de a bőr alatt egy (akár néhány centiméter hosszúságúra is megnövő) vakjárat található. Mivel fogékony a gyulladásra, ezért a lyuk ilyenkor váladékozik, a fül e része pedig bedagathat, feszíthet, fájhat. A kialakulásáért az első és a második garatíveket okolják a szakemberek.

Ez minden gerinces élőlényben megtalálható az embrionális fejlődés során, de míg az emlősöknél a fej és a nyak kialakulásáért, a halakban a kopoltyú fejlődéséért felelős.

Az Oxfordi Egyetem kutatói azt valószínűsítik, hogy az ember genetikai állományának mindössze 8,2 százaléka "tesz valami fontosat", azaz funkcionál. Sőt, a legfontosabb információkat genetikai állományunknak alig több mint 1 százaléka hordozza. Részletek!

Neil Shubin evolúcióbiológus szerint ez a lyuk valójában a hal kopoltyújának evolúciós maradéka. A Business Insider szerint ugyanakkor ez egyelőre csak egy elmélet, tudományosan még nem találtak rá bizonyítékot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

gyógyszerszedés
Ha így veszed be a gyógyszert, nem fog hatni – 7 gyakori hiba, amit sokan elkövetnek
gyógynövények
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel
kutya viselkedése
Miért esznek a kutyák ürüléket? Meglepő választ adtak a szakértők – Mutatjuk, hogyan szoktathatod le erről kedvencedet
Így jelez a hasnyálmirigy, ha valami nincs rendben
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: -2 °C

Nagyrészt derült vagy gyengén fátyolfelhős száraz időre számíthatunk. A légmozgás általában gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére többnyire -1 és +8 fok közé hűl le a levegő. Nyugodt, alapvetően frontmentes időszak körvonalazódik, amelyet reggeli lehűlés és napközbeni jelentős hőingás jellemez.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!