Férfitermékenység ellen telített zsírok?

A legújabb kutatás szerint a telített zsírokban gazdag étrend nem csak a szívbetegség kockázatát növeli, hanem a férfiak spermiumszámát is jelentősen csökkentheti.

Miközben egyre inkább erősödik az aggodalom amiatt, hogy a nyugati országokban folyamatosan csökken a férfiakban a spermiumok mennyisége és minősége , dán kutatók újabb bizonyítékkal szolgáltak a romló tendenciára.

A koppenhágai Rigshospitalet kutatócsoportja 701 húsz év körüli dán férfi adatait elemezte, akik 2008 és 2010 között katonai egészségügyi szűrésen vettek részt. Az étrendet és a termékenységet vizsgáló korábbi kutatásoktól eltérően a kutatás résztvevői nem fordultak orvoshoz termékenységi kezelés miatt. A résztvevőket kikérdezték az előző három hónap étrendjéről, és spermamintát kértek tőlük.

Az eredmények alapján az derült ki, hogy a legtöbb telített zsírt fogyasztó férfiakban 38 százalékkal alacsonyabb volt a hímivarsejtek koncentrációja és 41 százalékkal alacsonyabb a spermiumszám, mint azokban, akik a legkevesebb zsírt fogyasztották.

A kutatást vezető Tina Jensen elmondta, bár nincs szó ok-okozati összefüggésről, más kutatások is azt bizonyították, hogy a telített zsírok fogyasztása egyéb rendellenességekkel is kapcsolatba hozható, ahogyan most az alacsonyabb spermaszámmal.

Telített zsírok főleg a vajban, a feldolgozott húsokban , az olajban sült ételekben és más, hidrogénezett olajat tartalmazó egészségtelen élelmiszerekben fordulnak elő. Túl nagy mennyiségben fogyasztva növelik a koleszterinszintet, ami fokozza a szívbetegség kockázatát.

Bár a kutatásból nem derült ki, hogy más életmódbeli tényezők is hozzájárulnak-e az összefüggéshez, Jensen úgy véli, a mostani eredmény részben magyarázatot ad a világszerte tapasztalható spermiumszám-csökkenésre. „Véleményünk szerint az elhízás is az egyik ok lehet, de a telített zsírok is ide tartoznak” – magyarázta a kutató.

Jensen azt is hozzátette, hogy a kutatás következő lépéseként azt a mechanizmust kell azonosítani, mely révén a telített zsírok befolyásolják a spermiumszámot, aztán azt kell kideríteni, hogy a telített zsírok csökkentett fogyasztása javítja-e a férfiak hímivarsejtszámát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Időszakosan megvastagodó fátyolfelhőzet lesz továbbra is felettünk. Csapadék nem várható. A Dunántúlon helyenként még élénk lökések kísérhetik a délkeleti, keleti szelet, másutt mérsékelt marad a légmozgás.A hőmérséklet késő este 4, 12 fok között alakul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +7 fok között várható, de az átmenetileg kevésbé felhős, szélcsendes északkeleti, keleti fagyzugokban ennél hidegebb is lehet. Vasárnapra nem várható markáns fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
10 kérdés, amellyel kiderítheted, milyen bőrtípusod van Öt különböző bőrtípus létezik: normál, száraz, érzékeny, kombinált és zsíros bőr. Ha fogalmad sincs, te melyik csapatba tartozol, töltsd ki bőrtípustesztünket, amely segíthet jobban megismerni bőröd jellemzőit és igényeit.
kvíz
Kvíz: hogyan kell jól mérni a vérnyomást? – Kevesen mennek át ezen a teszten A rendszeres vérnyomásmérés az egészségmegőrzés alapja. Csak akkor megbízható azonban, ha helyesen végezzük. Ismered a legfontosabb szabályokat? Teszteld kvízünkben!