A magyar nők egy százaléka látja magát gyönyörűnek

A nőknek bonyolult kapcsolata van a tükörrel, nem elégedettek azzal, amit benne látnak.

A nők harmada sosem mosolyog, ha tükörbe néz, a nők ötöde pedig sosem volt elégedett tükörképével - állítja egy friss globális Dove-kutatás.

A 2014-es, közel 8 ezer fős kutatás tartogat még érdekes eredményeket. Íme! Ön magára ismer?

  • a nők 90 százaléka rosszul érzi magát, ha tükörbe kell néznie
  • a nők 60 százaléka nemcsak azt látja, ahogyan kinéz, hanem azt is, ahogyan érzi magát
  • a nők 54 százaléka szerint ők saját maguk legkegyetlenebb kritikusai
  • a nők 40 százaléka kövérnek látja magát
  • a nők 30 százaléka csúnyábbnak érzi magát tükörbenézés után, mint azelőtt
  • a nők 25 százaléka behúzza a hasát, amikor a tükör előtt áll
  • a nők 20 százaléka elmondta, hogy a rossz tükörkép elrontja egész hátralévő napját

Kevés magyar nő látja magát szépnek (Fotó: Europress)

A kutatás során arra is fény derült, hogy Magyarországon a nők egy százaléka látja magát gyönyörűnek. A cél pedig az lenne, hogy ezen az elkeserítő arányon változtassunk, a márka ezért elkészítette a című filmet . A videó a tükörbe néző felnőtt nők és kislányok reakcióit mutatja be. A nők csakis a rossz tulajdonságaikat veszik észre, kritizálják önmagukat, míg a kislányok még boldogan nézegetik magukat.

A gyermekek azonban azt ismétlik, amit szüleiktől látnak, és ez igaz az önbizalomra és önértékelésre is. Éppen ezért fontos, hogy az anyák felfedezzék saját szépségüket , és így jó példával szolgáljanak lányaik számára. A kezdeményezés arra bátorít mindenkit, hogy a tükörben arra figyeljenek, amit szeretnek magukon, ne pedig arra, amit nem.

Érdekes, hogy noha a nők többségének bonyolult kapcsolata van a tükörrel, mégis keresik tükörképüket minden visszatükröződő felületen. Átlagosan naponta hatszor néznek a tükörbe, beleértve az autó-visszapillantó tükrét (50 százalék), kirakatok üvegeit (48 százalék) és lifteket is (44 százalék), így akár 50 percet is ezzel töltenek egy nap folyamán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!