Gluténérzékenység: hiányérzetből kreativitás

Hogyan lehet elbúcsúzni a gluténtől és hogyan lehet olyan értékes ételekre találni ezután, ami nem csak gluténérzékenyek számára fontos? Mitől lehet élvezni az életmódváltást és a hajnali futóedzést? Többek között ezekről ír a Majomkenyér.hu.

Miután kiderült a gluténérzékenységem, átjött hozzám néhány barátom és tartottunk egy "viszlát glutén" partyt, amikor is minden olyanból ettem, még utoljára, amit nagyon szeretek, mert tudtam, hogy soha többet nem fogok tudni enni belőlük, ilyen volt például a briós - meséli Anna, a Majomkenyér.hu bloggere, hogyan ért véget addig megszokott élete. "Másnaptól semmi olyasmit nem fogyasztottam szándékosan, ami gluténos lett volna. Mivel ebben az időben költöztem el otthonról, ezért nagyon hamar megtanultam mindenféle finomságokat főzni. A kenyér volt az egyetlen, ami hiányzott, és aminek a hiánya, otthon most is előfordul, mert kirándulni nem vihet az ember magával paprikás krumplit. Ugyanis, annyira rettegtem tőle, hogy glutén kerül a szervezetembe, hogy csak azt ettem meg az első félévben, amin rajta volt a kis áthúzott kalász, vagy én magam készítettem el". Beszámolójából kiderült, milyen segítséget kapott és hogyan szokott hozzá az új ételekhez.

"Már nem is tudom hányadik hétnél járunk, de már nem is számolom igazán, nincs is tétje. Most már látványos a fogyás, nekem már 13 kg mínuszt is mutatott a mérleg" - írja a diétás oldal életmódváltó bloggere. A két kisgyermeket nevelő Judit, arról is beszámol, egyre többen kérdezgetik tőle, meddig akarja még csinálni. "Már a kérdést sem tudom értelmezni. Mi nem kúrát csinálunk, aminek egyszer csak vége van, hanem életmódot váltottunk. Nem akarok én nagy szavakat használni, hogy ez már mindig így lesz, mert ezerszer volt már, hogy mi életmódot váltottunk, és egy-két hét után minden visszaállt a régi kerékvágásba. Most azonban úgy érzem, hogy ez már így marad." Arról is ír, milyen két beteg gyerek mellett a hajnali sötétben futni - s arról is, miért is élvezi mindezt.

Miért jó barnakölest enni? Hogyan lehet a gyerekekkel is megetetni? Recepttel és személyes tapasztalatokkal segít a Majomkenyér cikkírója. Ő és két kislánya is gluténérzékeny, így sok kihívással találta már magát szembe, de remek receptek születettek vállalkozó kedvéből, kíváncsiságából - ráadásul az ételek nem csak gluténérzékenyek étrendjét színesíthetik. Írásából az is kiderül, miért is éri meg a barnakölest a mindennapi étkezésünk részévé tenni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható. Hazánk keleti felén gomolyfelhők képződnek, amelyek időszakosan jobban összeállhatnak, szétterülhetnek. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!