Azonnal eldöntjük, ki tetszik nekünk

A másodperc töredékrésze alatt mérjük fel egymást és döntjük el azt, hogy tetszik-e valaki vagy sem. Dr. Bastian Schiller freiburgi idegkutató-pszichológus és társai a University of Baselről fedezték fel először az emberi agyban azon tudatalatti folyamatokat, amelyek meghatározzák a társas érintkezés azon elemeit, mint a tetszés vagy az antipátia.

A kutatók az úgynevezett implicit asszociációs tesztet (IAT) alkalmazták vizsgálataik során – a tesztalanyok pozitív, illetve negatív szavakra, fogalmakra reagáltak. Schiller és társai például focirajongóknál alkalmazták a tesztet. Agyhullámaikat egy enkefalográf segítségével figyelték és olyan szavakat vetítettek eléjük, mint „szeretet”, „halál”, emellett pedig saját focicsapatuk, illetve az utált focicsapat játékosainak nevét.

A teszt célja az volt, hogy jobban megfigyelhessék, milyen apró lépésekben elemezzük az információt és ez mennyi időt vesz igénybe, valamint hogy ez milyen tudatalatti társas döntésekhez, elhatározásokhoz vezet.

A kutatásból kiderült, milyen gyorsan alakul ki a szimpátia

Azok a betegek, akik számára szimpatikus az orvosuk, gyorsabban gyógyulnak, és kevésbé valószínű, hogy szövődmény alakul ki náluk - derült ki a Thomas Jefferson Egyetem új kutatásból. Kattintson! Mindehhez az agy úgynevezett mikroállapotait kellett megvizsgálniuk. Ezek olyan, gyakran csak néhány töredékmásodpercig tartó állapotok, amelyek során egy idegsejtekből álló hálózat lefuttat egy adatelemzéshez szükséges lépést.

A kutatók azt már megfigyelték, hogy az IAT-on adott reakcióidő nagyobb, amikor az emberek pozitív tulajdonságokkal látják el idegen emberek egy csoportját. Schiller és társai azonban azt figyelték meg a mikroállapotok elemzése közben, hogy a reakcióidő nem azért hosszú, mert több elemző lépés van, hanem mert bizonyos számítási vagy mérlegelési lépések hosszabb ideig tartanak.

A svájci kutatócsoport szerint ez arra is rávilágít, hogy a modern agyvizsgáló eszközök révén sokkal jobban képesek vagyunk átlátni, hogy a társas érintkezés egyes folyamatai hol, milyen időzítéssel zajlanak. Schiller jelenleg ezen kutatás eredményeit felhasználva vizsgálja azt, hogy a társadalmi deficittel járó mentális problémákat miként lehet jobban diagnosztizálni.

Forrás: Science Daily

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.