Agyunknak is árt a gazdasági válság

Ingadozó árfolyamok, terror, recesszió: kutatások szerint a gazdasági válság az emberi agyra sincs jó hatással, aki ugyanis középkorúként éli meg a recessziót, idős korában kevésbé lesz intelligens.

A című lapban közzétett kutatás során a szakemberek arra voltak kíváncsiak, milyen hatással vannak egy egyénre azok a körülmények, melyekre ő maga nincs befolyással. Ennek érdekében 11 európai ország 12 000 ötven év feletti lakosát kísérték figyelemmel, és olyan tényezőket vizsgáltak, mint az egészség, a munkahely, valamint a szociális körülmények.

A gazdasági válság komolyan kihat az egészségünkre - bizonyította több kutatás is, és erre utalnak az internetes keresések is. A legtöbbünknek többet fáj a feje és a gyomra. Kattintson ide és olvasson tovább! A szakemberek valamennyi ország GDP-jét rögzítették visszamenőleg 1959 és 2003 között, és az alanyok kognitív képességeit 25-34, 35-44, 44-49, illetve 50-74 éves koruk között is megvizsgálták. A vizsgálatok kimutatták, hogy a válság időszaka kognitív hanyatlást vont maga után, ami kihatott a memóriára, továbbá a verbális és a számolási készségekre is.

Azok a férfiak, akik a negyvenes éveik során nem éltek át recessziót, 50 és 74 éves koruk között jobb eredményeket értek el az ellenőrző teszteken, mint azok, akik igen. A nőknél is hasonló eredményeket találtak: itt az derült ki, hogy akik húszas éveik közepe és harmincas éveik közepe közötti időszakban éltek át valamilyen gazdasági válságot, azok később szintén rosszabbul teljesítettek a kognitív képességeket ellenőrző feladatok során.

Agyunk is nehezen bírja a recessziót

A gazdasági megszorítások a vizsgált emberek életében több tényezőből álltak: volt, aki munkanélküli lett, volt, akit részmunkaidőre kényszerítettek, másoknak csökkent a fizetése vagy alacsonyabb beosztásba kerültek.

Amint azt dr. Simon Ridley, az Egyesült Királyság Alzheimer Kutató Központjának munkatársa kifejtette, a vizsgálat lényegében arra mutat rá, hogy az a munka, amit az emberek életük során végeznek, kihat a későbbi életükre is, ugyanakkor azt fontos hangsúlyozni, hogy nem a recesszió maga okoz mentális hanyatlást, hanem azok a helyzetek, amik a recesszió következtében egy adott ember életében bekövetkezhetnek.

A szakember úgy véli, ez a kutatás csak megerősíti azt a korábbi megfigyelést, hogy a mentális aktivitás sokat segít abban, hogy valaki később, idősebb korában megfelelő kognitív képességekkel bírjon, az azonban nem derült ki belőle, hogy mindebben milyen egyéb tényezők játszottak szerepet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!