Az első szex időpontjától függ a boldogság?

Vajon a tizenéves kori szexuális tapasztalatszerzések befolyással vannak-e az egyén későbbi párkapcsolataira, azok tartósságára, minőségére, illetve számára? Erre kereste a választ egy amerikai pszichológus.

Paige Harden, a Texas Egyetem pszichológusa a tizenéves kori szexuális tapasztalatszerzések befolyással vannak-e az egyén későbbi párkapcsolataira, azok tartósságára, minőségére, illetve számára.

Harden egy korábbi felmérés adatait felhasználva 1659 azonos nemű testvérpárt követett nyomon nagyjából 16 éves koruktól kezdve egészen a húszas éveik végéig. A fiatalokat az alapján csoportosították, hogy korán (még 15 éves koruk előtt), átlagos időben (15-19 évesen), vagy viszonylag későn (19 éves kor után) volt-e az első szexuális együttlétük.

A kutatásból kiderült, hogy akiknél később került sor az első szexuális együttlétre, azok jellemzően magasabb iskolázottsággal rendelkeztek, és felnőttkorukban jobb anyagi helyzetben éltek, mint azok, akik már korán elkezdték a szexuális életet. Emellett előbbiekre az is jellemző volt, hogy később házasodtak meg, előtte kevesebb párkapcsolatuk volt, valamint - akik közülük házasságban vagy párkapcsolatban éltek - kevésbé voltak elégedetlenek a kapcsolataikban.

A fentiek alapján elmondható, hogy az első szexuális együttlét időzítése előre jelezheti egy egyén felnőttkori partnerkapcsolatainak minőségét. Harden szerint a fenti összefüggésnek többféle magyarázata is lehetséges, akár az, hogy azok halasztják későbbre első együttlétüket, akik eleve olyan típusok, hogy a házasságot sem kapkodják el, és nem bonyolódnak sűrűn új kapcsolatokba, de az is, hogy azok, akik korán kezdik a szexuális életüket, sok negatív élménnyel gazdagodnak, ami kihat későbbi kapcsolataikra is. Harmadik magyarázatként az is előfordulhat, hogy azok, akik később kezdik a szexuális életet, sokkal hatékonyabb párkapcsolati készségek birtokába jutnak, tapasztaltabbak lesznek, így később is eszerint alakulnak kapcsolataik.

Harden ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy korábbi vizsgálatok során azt találták, hogy a korán megkezdett szexuális élet nem feltétlenül jár negatív következményekkel minden téren. Az egyik kutatás során például az derült ki, hogy akik nem halogatják sokáig a szexet, főleg, ha azt egy állandó partnerrel teszik, kevesebb viselkedésbeli problémával küzdenek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Észak több helyen befelhősödik, de a legtöbb helyen csak vékony magasszintű felhőzet lesz felettünk. Kisebb körzetekben azonban ez meg is vastagodhat, és hajnalban néhol nem kizárt jelentéktelen zápor kialakulása sem. Mérsékelt marad a légmozgás.Hajnalra általában 11 és 17 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?