A meditálás gyakorlásával együttérzőbbek leszünk

A bostoni Északkeleti Egyetem (Northeastern University) és a Harvard Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy milyen hatással lehet a meditáció az egyén együttérző képességére és morális viselkedésére.

A kutatás résztvevőit nyolc hétre két különböző meditációs tanfolyamra osztották be, majd a kurzust követően tesztnek vetették alá őket. Egy váróterembe kellett bemenniük, ahol három szék volt, kettőn színészek ültek. Az alany az üres széken foglalt helyet, és várta, hogy szólítsák. Ezután egy harmadik színész érkezett a váróba mankókat használva és nagy fizikai fájdalom jeleit mutatva. Amint belépett a terembe, a két másik színész a telefonjával kezdett babrálni, vagy elmerült egy könyvben, teljesen figyelmen kívül hagyva az újonnan érkezőt - ismertette a tanulmány részleteit az Északkeleti Egyetem honlapja.

A kérdés, amelyre az egyetem munkatársa, David DeSteno és a laboratóriumában dolgozó végzős diák, Paul Condon választ keresett, az volt, hogy a meditációs tanfolyamon részt vett alanyok nagyobb valószínűséggel sietnek-e a fájdalmakkal küzdő ember segítségére, még akkor is, ha látszólag senki más nem vesz tudomást róla. "Tisztában vagyunk azzal, hogy a meditálás jótékony hatással van az egyén saját fizikai és pszichológiai jólétére" - mondta Paul Condon. "Mi azonban azt akartuk kideríteni, hogy az együtt érző képességét is fejleszti-e."

Azon alanyok körében, akik nem vettek részt meditációs órákon, mindössze nagyjából 15 százalékos, míg a meditálók csoportjaiban 50-50 százalékos volt a segítségnyújtási arány, vagyis a meditáció különböző formái egyformán jótékony hatásúak. "A meditálás arra készteti az embereket, hogy jól cselekedjenek, segítsenek azon, aki szenved" - vonta le a következtetést David DeSteno. Az ugyanis, hogy a két másik jelenlévő egyáltalán nem vesz tudomást a fájdalmakkal küzdő harmadikról, olyan "kívülálló hatást" teremt, amely normális esetben csökkenti a segítő szándékot. Ilyenkor ugyanis az emberek gyakran azt gondolják: "miért épp nekem kellene segítenem, ha senki más nem teszi". Az eredmények a jelek szerint megerősítik azt, amit a buddhista teológusok már régóta hisznek, vagyis azt, hogy a meditálás hatására az ember nagyobb együttérzést és szeretetet tapasztal magában minden érző lény iránt.

A tanulmány a Psychological Science című folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!