50 tanács a boldog élethez

A Facebookon egymást érik a megosztások egy állítólagos újságíróról, aki 90 évesen összegyűjtötte a boldog élethez szükséges 45 legfontosabb tanácsot. A hölgy ugyan nem 90 éves, és nem is 45, hanem 50 tippje van, de ígérjük, megéri foglalkozni vele.

Egy tündéri öreg hölgy képével van tele hetek óta a Facebook, aki élete vége felé közeledve úgy döntött, megosztja a nagyérdeművel mindazt, amire kilenc évtized alatt rájött az élettel, a boldogsággal és az emberi viszonyokkal kapcsolatban. A dolog csak egy kicsit sántít: utánajártunk, ki is ő valójában, és persze megosztjuk a 45-re redukált csomag eredetijét, azaz mind az ötven velős tanácsot.

Talán az sem meglepő, hogy a legtöbb körlevéllel lenni szokott . Tény viszont, hogy a sok-sok megosztásnak köszönhetően valóban ez lett a legtöbbet idézett és olvasott anyaga a szerzőnek.

Regina Brett clevelandi újságírónő tehát valóban létező személy, ám közel sem 90 éves: az idén 57 éves nő mára klasszikus, városi legenda lett, akivel még a legnagyobb, tévhiteket felszámoló oldal is külön bejegyzésben is foglalkozik .

Az újságíró a 45. születésnapja előtt úgy döntött, hogy összegyűjt minden tanulságot, amire az élet addig megtanította. Az indíttatás is életszerű: egy mellrák-diagnózis után volt ekkor. A The Plain Delaer napilapban publikált írás óriási visszhangot váltott ki, rengeteg hozzászólás érkezett, öt évvel később pedig még öt ponttal kiegészítette a listát - ez utóbbi is hatalmas sikert és ismertséget hozott neki.

Regina könyvet is írt, God Never Blinks: 50 Lessons for Life's Little Detours (Isten sosem pislog: 50 tanács az élet apró útvesztőihez), illetve kétszer kapott már Pulitzer-díjat munkásságáért .

Regina 50 tanácsa

1. Az élet nem igazságos, de attól még jó.

2. Ha tanácstalan vagy, csak a következő lépésre figyelj.

3. Az élet túl rövid ahhoz, hogy gyűlölködésre pazarold az időt.

4. Ne vedd magad túl komolyan! Más sem teszi.

5. Minden hónapban fizesd be hitelkártyás tartozásaidat!

6. Nem kell minden vitát megnyerned. Fogadd el, ha másnak más a véleménye!

7. Valakinek a vállán sírd ki magad! Jobban megkönnyebbülsz, mintha egyedül teszed mindezt.

8. Nem baj, ha mérges vagy Istenre, kibírja.

9. Az első fizetésedtől kezdve tegyél félre a nyugdíjas évekre!

10. Ha csokoládéról van szó, hiábavaló az ellenállás.

11. Békélj meg a múltaddal, hogy ne szúrja el a jelenedet!

12. Ne szégyellj sírni a gyerekeid előtt!

13. Ne hasonlítsd az életed másokéhoz. Nem tudhatod, nekik milyen utat kell végigjárniuk!

14. Ha egy kapcsolatot titkolni kell, abba bele se bonyolódj.

15. Minden megváltozhat egy szempillantás alatt. De ne aggódj: Isten sosem pislog!

16. Az élet túl rövid ahhoz, hogy tartósan rosszul érezd magad. Adj bele mindent!

17. Mindent megoldhatsz, ha a mára koncentrálsz, és nem kapkodsz.

18. Egy író ír. Ha író akarsz lenni, írj!

19. Sosincs késő a boldog gyerekkorhoz. De ez a második már kizárólag rajtad múlik, senki máson.

20. Amikor tudod, hogy mit szeretnél elérni, sose fogadd el, ha elutasítanak!

21. Gyújts gyertyákat, húzd fel a szép ágyneműt, vedd fel a szép fehérneműdet! Ne tartogasd különleges alkalmakra! A mai nap is különleges.

22. Készülj fel mindenre, majd sodródj az árral!

23. Légy feltűnő most! Ne várj a nyugdíjas évekig a lila ruhával!

24. A legfontosabb nemi szerv az agy.

25. Ne másokon kérd számon a boldogságodat!

26. Gondolkodj el: amit ma tragédiaként élsz meg, vajon öt év múlva is annak ítéled majd?

27. Mindig az életet válaszd!

28. Mindenkinek mindent bocsáss meg!

29. Ne törődj azzal, mit gondolnak rólad mások!

30. Az idő szinte mindent meggyógyít, csak adj neki időt.

31. Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.

32. A munkád nem gondoskodik majd rólad, ha beteg leszel. A barátaid viszont igen. Hívd is fel őket!

33. Higgy a csodákban!

34. Isten azért szeret, mert ő ilyen, és nem azért, amit tettél vagy amit nem.

35. Ami nem öl meg, valóban erősebbé tesz.

36. Az öregedés még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.

37. A gyerekeid csak egyszer gyerekek, tedd számukra emlékezetessé!

38. Olvasd a zsoltárokat! Magukba foglalnak minden emberi érzelmet.

39. Minden nap menj ki a szabadba. Bárhol történhet veled csoda.

40. Ha ismernénk mások összes gondját, sosem panaszkodnánk a sajátunk miatt.

41. Ne rágódj állandóan az életeden! Emelkedj felül, és most hoz ki belőle a legtöbbet!

42. Engedj el mindent, ami nincs hasznodra, nem szép vagy nem boldogít!

43. A végén úgyis csak az számít, hogy szerettél.

44. Az irigység időpazarlás. Már megvan mindened, ami kell.

45. A java még hátravan.

46. Érezd bárhogy is magad, kelj fel, öltözz fel és mutasd meg magad.

47. Vegyél egy mély levegőt. Megnyugtatja az elmédet.

48. Ha nem kérsz, nem is fogsz kapni.

49. Engedd el magad!

50. Bár az élet nincs masnival átkötve, mégis ajándék.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra