Női karrier 45 év felett?

- Létezik karrier 45 év felett is a nőknek - mondta Joó Zsuzsanna, a Karrieriskola igazgatója a Dove Pro-Age sajtóbeszélgetésén.

Teljesen másként látja a társadalom a 45 év feletti nőket, mint ahogyan ők magukat - derült ki egy nemzetközi felmérésből. Miközben a 45 év feletti nők éppen újra magukra találnak, a gyermekeiket felnevelték, jól érzik magukat a bőrükben és az önmegvalósítás jár a fejükben, addig a társadalom és a munkaerőpiac teljesen leírja ezt a korosztályt.

- Pedig már most is népes ez a korosztály, és egyre nagyobb súlyt fog képviselni a társadalomban, ahogy a Ratkó-korszak gyermekei 45 évesnél idősebbek lesznek. Ezért szükség lenne arra, hogy ezzel a korosztállyal is számoljanak a munkaerő-piacon, már csak azért is, mert az élettapasztalatuk, bölcsességük érték - mondta Joó Zsuzsanna.

Ugyanakkor hatalmas különbség figyelhető meg a nők szemléletében aszerint, hogy hol élnek. A vidéken, kistelepülésen, elszigetelten élő, digitálisan analfabéta, konzervatív nők nem is igénylik az önmegvalósítást, a munkahely-váltást, ha mégis, akkor sincs szinte semmilyen lehetőségük arra, hogy 45 éves kor fölött pályát, hivatást váltsanak. Őket visszahúzza a környezet, erős fékek vannak az életükben, az életfelfogás teljesen más.

A városban élő, önálló, bátrabb 45 év feletti nőket az önálló vállalkozásra biztatja a karriertanácsadó, sokan közülük megtalálják számításaikat, új dolgokat tanulnak, felfedezik a világot, kinyílnak, újra van idejük és energiájuk önmagukra. Ezt támogatja kampányával a Dove is, hiszen a Pro-Age arról szól, hogy a 45 év feletti nők ma már sokkal aktívabb, teljesebb életet élnek, mint egy generációval korábban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak kora délelőttig a délnyugati országrész fölött, illetve délután az északkeleti harmadban lehet több felhő az égen. Az északkeleti határszélen késő este egy-egy helyen záporos csapadékgóc kialakulása sem kizárt. A délnyugati országrész kivételével ismét sokfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet délután 15 és 20, késő este 8, 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!