Ígéretes mozgásforma derékfájósoknak

Egy friss tanulmány szerint a pilates nevű testedző program segítségével rendkívül hatékony módon lehet csökkenteni a derékfájást, ami emberek milliói számára nehezíti meg a hétköznapokat.

Ausztrál kutatók azt szerették volna összevetni, vajon a pilates vagy a hagyományos gyógytorna a hatásosabb a derékfájás kezelésében, ezért hat héten át közel kilencven krónikus derékfájással küzdő embert figyeltek meg, akik két csoportra osztva vettek részt vagy egyik, vagy másik foglalkozáson.

A tanulmányban résztvevők többsége enyhe túlsúllyal rendelkezett, régóta szenvedett a derékfájástól, és nagyjából a harmaduk gyógyszert is szedett emiatt.

Mindkét mozgásformát hetente kétszer egy órán keresztül végezték a betegek, mindkét helyen oktató felügyelete mellett, de a pilates-órákon az egyéni igényeknek megfelelő utasításokat is kaptak, a hagyományos órákon pedig szív- és érrendszert erősítő gyakorlatokat, nyújtásokat, erősítéseket végeztek. A betegek otthon végezhető gyakorlatsorokat is kaptak.

Hat hét elteltével mindkét csoport javulást tapasztalt a kezdeti állapotokhoz képest, s bár a pilates-órákat látogatók esetében a javulás mértéke valamivel nagyobb volt, annyival nem volt nagyobb, mint amennyivel azt a tanulmány készítői vizsgálataik elején feltételezték.

A szakemberek szerint a nagyon hasonló eredményesség hátterében az állhat, hogy a két csoport összetétele szinte azonos volt, így nem derült ki, mennyit számított az, hogy esetleg egyesek jobban reagálnak a pilatesre, mint mások, emellett a két csoport gyakorlatai is igen hasonlóak voltak, mivel elsősorban a háterősítésre mentek rá.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra