Mellrákot okoz a zsíros étrend?

Szakemberek szerint azok a várandós anyák, akik egészségtelenül étkeznek, és túl sok zsírt fogyasztanak, gyermekük egészségét is kockáztatják.

Mivel a zsíros étrend tartós változást idéz elő a magzat sejtjeiben, később a lányoknál akár mellrák kialakulását is előidézheti. A fenti logikából kiindulva akik várandósan egészségesen táplálkoznak, csökkenthetik lányaikban a mellrák kialakulásának esélyét.

A washingtoni Georgetown Egyetem tudósai vemhes patkányokon végeztek kísérleteket, mely során egy részüket rendes, más részüket jóval zsírosabb étrenden tartották. Később azt tapasztalták, hogy utóbbiak lány utódainál, annak ellenére, hogy ők már normál étrendet kaptak, nagyobb eséllyel jelentkezett mellrák. Mivel a zsíros étrend hatására megemelkedik a női nemi hormon, az ösztrogén szintje, a szakemberek egy másik vizsgálat során a patkányok egy részének a zsíros étrend mellett még ösztrogént is adtak, akiknél ennek hatására már három generáción át fejtette ki hatását a káros életmód.

Amint azt a folyóiratban közzétett kutatást vezető dr. Sonia de Assis kifejtette, bár a fenti megállapításokat egyelőre embereken még nem tesztelték, az bizonyos, hogy minden káros behatás, aminek egy terhes anya ki van téve, megnöveli a lány utódokban a mellrák kialakulásának valószínűségét.

A kutatók úgy vélik, a fenti kísérletek magyarázatot adnak arra, miért jelenik meg sokszor egy családon belül több személynél is a mellrák, noha legtöbbször nincs ennek semmilyen genetikai oka. Ehelyett ilyenkor sokkal inkább arról lehet szó, hogy a méhen belül jelentkező káros hatások bizonyos géneket működésbe hoznak, vagy éppen leállítanak, ami azután több generáción át úgy marad.

Hogy a fenti veszélyt elkerüljük, a szakemberek azt javasolják, a várandós nők ne egyenek kettő helyett, kerüljék a gyorséttermi ételeket, ehelyett fogyasszanak napi öt adag zöldséget és gyümölcsöt , egyenek teljes kiőrlésű rizst, tésztát és kenyeret, a fehérjét pedig sovány húsból, csirkéből, halból, tojásból és hüvelyesekből vegyék magukhoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.