Meghosszabbítja az életet a házasság

Azok a házas felnőttek, akik szívműtéten esnek át, az egyedülállóknál több mint háromszor nagyobb valószínűséggel élik túl a beavatkozást a következő három hónapban - derítették ki kutatók.

A Journal of Health and Social Behaviour márciusi számában megjelent tanulmányában Ellen Idler, az Emory Egyetem szociológusa azt állítja, ez drámai mértékű különbség a műtét utáni legkritikusabb lábadozási időszakban. Az eredmények szerint a házasság a férfiak és a nők esetében egyaránt növeli a túlélés arányát.

Igaz, hogy a legmegdöbbentőbb eltérés az első három hónapban mutatkozott, a kutatásból az is kiderült, hogy a házasság akár öt évig is kifejtheti védőhatását a koszorúér bypass-műtétet követően. A halálozás kockázata összességében közel duplája az egyedülállók esetében, mint a házasok körében.

"Az eredmények ismét megerősítik, milyen fontos szerepe van a házastársnak ápolóként az egészségügyi válságok idején" - állítja Idler. "A férjek pedig ugyanolyan jó gondviselők, mint a feleségek."

A házasság és a hosszabb élet összefüggését már 1858. óta ismerik, amikor William Farr megfigyelte, hogy Franciaországban a házasság megvéd a korai halálozástól. Azóta egyre több bizonyíték utal arra, hogy az özvegyek, az egyedülállók és az elváltak esetében nagyobb a mortalitás kockázata. A korábbi kutatások azonban több populációra kiterjedő, széles körű vizsgálatokon, illetve kizárólag orvosi feljegyzéseken alapult.

Idler és munkatársai egy adott időszakot vizsgáltak, egy jelentős egészségügyi válság időszakát, és a kórtörténetükhöz a betegekkel készített interjúkat is hozzáadták. A kutatásban több mint 500 olyan beteg vett részt, akik sürgősségi vagy programozott szívkoszorúér bypass-műtéten estek át.

A kutatók úgy vélik, hogy a házas emberek az egyedülállóknál általában pozitívabb hozzáállással indulnak neki a műtétnek. Azok a páciensek, akik túlélték a három hónapot, közel 70 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg a következő öt évben, amennyiben nem voltak házasok. Az adatok elemzése azt is kimutatta, hogy hosszú távon a dohányzás is szerepet játszott az alacsonyabb túlélési arányban az egyedülállók esetében. Az, hogy a házasok kisebb valószínűséggel dohányoznak, arra utal, hogy a dohányzás házastársi befolyásolása hosszú távon egészségügyi előnyökkel jár.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!