Ismétlődhet a terhességi cukorbetegség

A terhességi cukorbetegség nagy valószínűséggel ismétlődik a következő terhességek során, derült ki az online megjelent American Journal of Obstetrics and Gynecology aktuális számából.

Kutatók azután jutottak erre a megállapításra, hogy 65 132, 1991 és 2008 között lezajlott szülés elektronikusan mentett adatait elemezték a Kaiser Permanente Egészségügyi Központ dél-kaliforniai intézményeiben. Amikor összehasonlították azokat a kismamákat, akiknek sem az első, sem második terhessége során nem alakult ki cukorbetegsége, azokkal, akik első terhességük során betegek, míg második során normál vércukorszintűek voltak, azt tapasztalták, hogy harmadik terhességük során azok, akiknél már előfordult cukorbetegség, hatszázszor gyakrabban lettek betegek.

CukorbetegségA különbség még nagyobb volt abban az esetben ha nemcsak az első, hanem a második terhesség során is kifejlődött a betegség. Gyakrabban alakult ki a 30-on túli korosztályban, különösen abban az esetben, ha két terhesség között az átlagosnál hosszabb idő telik el.

Kiderült az is, hogy azok a kismamák, akik terhességük során sokat híznak, különösen terhességük első harmadában, sokkal gyakrabban lesznek terhességi cukorbetegek (1145 terhes adatát elemezve). Tízezer várandós nő és gyermekeik adatát elemezve pedig arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy ha kezelik a terhességi cukorbetegséget, a betegek gyerekei között sokkal kevesebb lesz a túlsúlyos.

A terhességi cukorbetegség (GDM) tipikusan a terhesség második vagy harmadik harmadában alakul ki. Kezeletlen esetben gyakran okoz koraszülést, gyakoribb a császármetszés és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása, míg az újszülöttek esetében megemeli a cukorbetegség és a túlsúly valószínűségét.

"A cukorbetegség egy néma kór. Fontos, hogy korán diagnosztizáljuk és rendszeresen ellenőrizzük a betegek állapotát" - nyilatkozta Dr. Darios Getahun vezető kutató. "Ha idejében kezeljük az esetek, csökkentjük mind az anyai , mind a magzati kockázatot; csökken a terhességi magas vérnyomás, a húgyúti megbetegedések, a császármetszések aránya, kevesebb lesz az 'óriásbaba', így csökken a szülési sérülések száma, de kevesebb lesz a cukorbeteg is, csak hogy a leggyakoribb szövődményeket említsük."Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra