Meglepő szövődményt okozhat a COVID-19

Az övsömör kialakulásának kockázata is nagyobb azoknál, akik 50 éves kor felett esnek át a COVID-19-en.

Azoknál az idősebb felnőtteknél, akik átestek a COVID-19-en, nagyobb a veszélye az övsömör kialakulásának is. Ennek a gyakori ideg- és bőrgyulladásnak a hátterében a bárányhimlőt is kiváltó varicella zoster vírus áll. A szakértők szerint a koronavírus okozta megbetegedés annyira legyengíti az idősebbek immunrendszerét, hogy az övsömör tünetei is felerősödhetnek - írja a Healthline .

Orvosi szemmel: az övsömör Az övsömör fájdalommal kísért, leggyakrabban övszerűen elhelyezkedő bőrkiütéssel járó vírusbetegség. Az idősebb életkorban előforduló betegséget ugyanaz a vírus okozza, mint a bárányhimlőt, amit a legtöbb ember még gyermekkorában átvészel .

Az első fél évben magasabb a kockázat

A GlaxoSmithKline gyógyszeripari vállalat (amely az övsömör elleni védőoltást is forgalmazza, illetve kutatásokat végez egy COVID-19 elleni vakcina kifejlesztésére) kutatói a napokban tettek közzé egy tanulmányt , melyben megállapították, hogy az 50 év feletti, COVID-19-en átesett betegeknél 15 százalékkal nagyobb az esélye az övsömör kialakulásának. Továbbá 21 százalékkal nagyobb az övsömör kockázata azoknál, akik kórházi kezelésre szorultak a COVID-19 miatt.

Az immunrendszer gyengülésével az övsömör tünetei is felerősödnek. Fotó: Getty Images
Azimmunrendszergyengülésével az övsömör tünetei is felerősödnek. Fotó: Getty Images

A tanulmány közel 2 millió ember orvosi dokumentációja alapján készült - egy részük átesett a COVID-19-en, míg mások nem. Amit Bhavsar, a GlaxoSmithKline klinikai kutatási és fejlesztési igazgatója szerint az övsömör kockázata csak a COVID-19 kialakulását követő hat hónapban volt magasabb, de a bőrtünetek az esetek csaknem felében alig egy héttel azután jelentkeztek, hogy az érintetteknél diagnosztizálták a koronavírus okozta megbetegedést.

A varicella zoster vírus ugyanabba a családba tartozik, mint a herpesz. Ha egyszer elkapjuk ezeket a vírusokat, azok egy életen át velünk maradnak, és újra aktiválódhatnak, ha az immunrendszerünk valami miatt legyengül - például valamilyen betegség, de akár egy stresszesebb időszak miatt. Az életkor előrehaladtával immunrendszerünk is öregszik, és egyre jobban megterhelik a működését negatívan befolyásoló tényezők. Emiatt pedig az övsömört okozó vírus is könnyebben aktiválódhat - hangsúlyozta a lapnak Dr. Linda Yancey, a houstoni Memorial Hermann Health System orvosa.

A szakértő szerint a védőoltás biztosítja a leghatékonyabb védelem mind a COVID-19, mind az övsömör ellen. Az övsömör elleni védőoltás különösen ajánlott 50 év felettiek számára, de azoknak a 19 és 50 év közöttieknek is fontos lehet, akiknél korábban már jelentkezett az övsömör, vagy valamilyen okból immunhiányos állapotban szenvednek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra