Egyre nagyobb probléma a férfi meddőség Magyarországon

Egyre nagyobb a meddőségi probléma a férfiak körében, akiket a stressz, az alkohol, a dohányzás, az egészségtelen, mozgáshiányos élet, a környezetszennyezés, a tartós gyógyszerhasználat és a helytelen öltözködés is veszélyeztet.

Míg a világ más részein a túlnépesedéssel küzdenek, Európában becslések szerint a családok 12-15 százalékát érinti a meddőség problémája. Magyarországon minden ötödik pár küszködik azzal, hogy nem vagy csak nagy nehézségek árán sikerül a gyermeknemzés. Az esetek 40 százalékában a férfi, 40 százalékában a nő, 20 százalékában pedig mindkét fél oka a sikertelenségnek. Becslések szerint akár egymillió ember is érintett lehet.

"Egyre nagyobb a meddőségi probléma. A spermiumszám , azaz a megtermékenyítő képesség csökken, a gyermekvállalás időpontja pedig kitolódik, ami egy bizonyos életkor után szintén megnehezíti a teherbeesést. Magyarország lakossága évente egy Szekszárdnyi lélekszámú emberrel csökken" – hívta fel a figyelmet Hajdúszoboszlón, a Magyar Andrológiai Tudományos Társaság (MATT) éves kongresszusán a szervezet elnöke Prof. Dr. Papp György.

A férfiakat különösen veszélyezteti a stressz, az egészségtelen, mozgáshiányos élet, a környezetszennyezés, a tartós gyógyszerhasználat, a helytelen öltözködés – például a túl szűk farmer – is. A dohányzás, az alkohol, a drog káros hatásaihoz sem fér kétség . "Jelenleg nem tudunk olyan kábítószerről, ami ne lenne káros, ráadásul a drogok az örökítő anyagot teszik tönkre. Az alkohol nehezíti a spermiumok mozgását a spermaplazmában, májat károsító hatása pedig csökkenti a férfihormonok szintjét. Mindezzel a következő generáció kerül veszélybe" – mondta Prof. Dr. Papp György.

A MATT elnöke ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a segítő lehetőségek köre példátlanul szélesedett az elmúlt években – ezekkel azonban kevesen élnek. Az andrológiai ellátó hálózat szakembereit például a problémákkal küzdő férfiak mindössze 8-10 százaléka keresi fel magától. "Kevés információval rendelkeznek az emberek a spermabankok szolgáltatásairól is. Ezek az intézmények nem csak akkor jelenthetnek nagy segítséget, ha valakinek donorra van szüksége a megtermékenyítéshez vagy tumoros betegséggel küzd, és a kezelésekkel együtt járó spermaszám csökkenés vagy vazektómia előtt lefagyasztatja az ivarsejtjeit. A spermabanki tárolás biztonságot jelent mindenkinek, aki apa szeretne lenni. Érdemes elgondolkodni a lehetőségen azoknak is, akik élsportolnak, tartósan nagy stressznek vannak kitéve, speciális körülmények között – például melegben, sugárzó vagy kémiai anyagok közelében – dolgoznak. A spermabankolás költségei kezelhetők, igazodnak a magyar bérekhez. Mindenkinek joga van a gyermekvállaláshoz, a nyugalom pedig megvásárolható" – mondta Prof. Dr. Papp György.

A szakember a megelőzés más formáira is felhívta a figyelmet, és egészséges táplálkozásra, rendszeres sportra buzdítja a férfiakat, valamint azt tanácsolja, hogy a gyermeket tervező párok nagyjából egy éves hiábavaló próbálkozás után mindenképpen forduljanak orvoshoz, ne várjanak éveket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra