Termékeny maradhat a rákos nő

A Monash Egyetem (Ausztrália) munkatársai új utakat keresnek, hogyan lehetne megőrizni a rákellenes kezelésen átesett hölgyek termékenységét.

A daganatos terápia főként az osztódó sejteket pusztítja, ily módon a kezelés gyakori mellékhatása a meddőség. A tudományos folyóirat azonban két fehérjéről számol be, melyek a petefészkek petéinek elhalásában érintettek, és blokkolásuk segítheti a sugárkezelés túlélését. A kulcspontot a petefészek állományában lévő a tüszők jelenthetik, melyek a peték termeléséért felelősek.

Jeff Kerr professzor és munkatársai megállapították, hogy a kemoterápia és a sugárterápia okozta DNS-törés két fehérjét (Puma és Noxa) aktivál, melyek végeredményben a peték pusztulását okozzák. A kevés számú petesejt meddőséghez, valamint korai menopauzához vezet. Azonban a Puma teljes gátlása a petesejtek túlélését vonta maga után. Ráadásul a túlélő sejtek képesek voltak a hibás DNS kijavítására, az ovulációra, és a megtermékenyítődésre is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!