Rák után: is sokat vannak táppénzen a "gyógyultak"

Azok, akik legyőzték a rákot és visszatértek dolgozni, gyógyultan is gyakrabban mennek betegszabadságra, mint kollégáik - derült ki a norvég Vestfold Egyetem és Főiskola kutatásából.

"A rákot túlélő dolgozók még öt évvel a betegségük után is egészségügyi problémákkal, illetve csökkent munkaképességgel küzdenek" - magyarázta Steffen Torp, az egyetem munkatársa. A kutatók több mint 2000 ráktúlélő valamint 3200 egészséges munkavállaló adatait nézték át. Kiderült, hogy a betegség diagnózisát követően az alkalmazottak 75 százaléka vett ki betegszabadságot, majd a következő négy évben a férfiak 23 százaléka, a nők 31 százaléka ment betegszabadságra. Ehhez képest az egészséges férfiak csupán 18 százaléka, míg a nők 27 százaléka maradt otthon betegség miatt.

A kutatók a felépülés öt évében nyomon követték a rákot túlélő emberek életét, és kideürlt, hogy a betegszabadságok tekintetében fontosabb befolyásoló tényezők voltak a szocio-demográfiai szempontok, mint a rák súlyossága, vagyis főként inkább az számított, hogy valaki egyedül neveli-e a gyermekét, vagy például mi a legmagasabb iskolai végzettsége.

Ezt a megállapítást a korábbi kutatások eredményei is alátámasztják, amelyek szintén arról számoltak be, hogy bár a rákot túlélők visszatérnek dolgozni, munkaképességük jelentősen romlik. A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy fontos a gyógyult dolgozók támogatása, mivel az, hogy visszatérnek dolgozni, önbecsülésüket is növeli.

A tanulmány a Journal of Cancer Survivorship oldalain jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!