Laborban is növeszthető vese

Működőképesnek bizonyult állatokba ültetve a laboratóriumi körülmények között növesztett vese - olvasható a Nature Medicine aktuális számában.

Korábban számos szövetet próbáltak pótolni laboratóriumban előállított anyagokkal, azonban a vese a legbonyolultabb szerv, amivel ezidáig próbálkoztak. Annak ellenére, hogy a mesterséges vese alacsonyabb hatásfokkal működik, mint a valódi, a tudósok igen bizakodóak.

A vese választja ki a szervezet számára szükségtelen anyagokat és folyadékot, ugyanakkor a visszaszívás segítségével gondoskodnia kell arról, hogy a szükségeseket ne veszítse el. Jelenleg ezt a funkciót a beteg számára igen nagy kényelmetlenséget hordozó művesekezeléssel pótolják, a végleges megoldást a szervátültetés jelenti - a vesére várók listája azonban igen hosszú. A Massachusettsi Általános Kórház munkatársainak megoldásában az újdonságot az jelenti, hogy a forrássejteket a betegből veszik, és egy sablonra húzva a telep a vese alakját veszi fel.

A módszernek alapvetően két előnye van. Egyrészt nem áll fel összeférhetetlenség a szervezet és a beültetett szerv között, ami a hagyományos szervátültetések legfőbb problémáját jelenti, így kisebb a veszélye a kilökődésnek. Ráadásul ennek gátlására immunblokkoló kezelést kell alkalmazni a beteg élete végéig, így erre sincs szükség. Amennyiben az újfajta, laboratóriumi körülmények között kialakított szerv kilökődik, azt forrásként fel lehet használni egy megismételt procedúra számára.

Jelen vizsgálat során a kutatók patkányokat használtak fel. A sejteket veséből előállítva azt egy sablonra helyezték, a vázat fehérje típusú anyag képezte, mely a vese szerkezetén belül kiterjedt az erekre, és a vizeletelfolyás csövecskéire is. Az újjáépített vesét beültették az állatba, és a szerv működőképesnek bizonyult, bár mindössze egy ép vese által képzett vizelet 23 százalékát volt képes kiválasztani. Ez azonban a szakértők szerint elegendő lehet a dialíziskezelés elhagyására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!