Hólyagtumortól a hererákig - kérdezzen most!

A VideóRendelő adásának eheti vendégének a hólyagtumorok, a húgyúti kövesség és a hererák a főbb szakterületei. Tegye fel kérdését most, vagy az élő adás alatt!

Pénteken 17 órától 18 óráig ismét élő adással jelentkezik a VideóRendelő .

E heti vendégünk Prof. dr. Tenke Péter urológus szakorvos. Szakmai érdeklődésének középpontjában az uro-onkológia (felületes hólyagdaganat, hererák), az endourológia (hólyagtumor, húgyúti kövesség) és az urológiai infekciók (húgyúti fertőzések) állnak. Címzetes egyetemi tanár, 1990 óta a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban dolgozik. 2005-ben nevezték ki osztályvezető főorvossá. Több hazai és nemzetközi társaság és szakmai kollégium tagja, 2012 óta a Magyar Urológus Társaság elnöke.

Kérdéseket elsősorban a hólyagtumor, húgyúti kövesség és az urológiai infekciók témakörében várunk. Tegye fel kérdését, szakértőnk pedig élő adásban fog válaszolni!

Kérdezzen most vagy az adás közben a Videórendelő oldalán , és kövesse az élő adást 2014. május 23-án (pénteken) 17:00 órától! Ugyanitt megtekintheti a korábbi adásokból készült felvételeket és azt is, hogy 2014-ben mikor, milyen témákkal foglalkozunk majd. Videórendelő a HáziPatika.com-on 2014. május 23-án 17 és 18 óra között!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra