Szinte mindenhol jó minőségű a víz

Az Országos Környezetegészségügyi Intézethez eljuttatott adatok szerint a hazai felszíni vizek szinte kivétel nélkül "megfelelő" minősítést kaptak azokon a helyeken, ahol kijelölt fürdőhely található.

A rendkívüli dunai árhullám levonulása után folyamatosan nyitják meg azokat a strandokat is, ahol korábban az árvíz miatt tilos volt fürdőzni. Egy strandot általában egy szezon alatt négy alkalommal vizsgálnak: nyitás előtt, és a nyár folyamán havonta egyszer.

A szabadvízi fürdővizek esetében a vízmintavétel mellett a helyszínen szemrevételezik, hogy a víz felületén van-e darabos és/vagy úszó szennyeződés, esetlegesen olajfolt, vagy megfigyelhető-e intenzív hínárosodás. A tavakon a vízvirágzásra is figyelnek, ami a köznyelvben kék algának nevezett, allergén toxinokat termelő baktérium elszaporodását jelenti. Ennek jelei a víz kékeszöld elszíneződése, esetleg habzása. A levett vízmintákban két bakteriális paraméter jelenlétét vizsgálják, amelyek szennyvíz eredetű szennyeződésre, és az ebből adódó egészségkockázatra utalhatnak.

Gödön korábban a rendkívüli dunai árhullám okozott problémát. A Felsőgödi Strandfürdő és a Széchenyi Strandfürdő területén a vízszint még mindig meghaladja az engedélyezett szintet, a folyó még nem húzódott vissza teljesen a medrébe. A strand üzemeltetője a múlt hétvégén elvégeztette a szükséges fertőtlenítést a szilárd burkolatú területeken és a szociális helyiségekben, emellett pénteken vízmintát is vesznek. Az üzemeltetőtől kapott információ szerint még körülbelül egy hétig nem használhatók a strandok. Jelenleg fürödni nem lehet, fürdést tiltó táblák vannak kihelyezve.

Szintén a dunai árhullám miatt volt tilos a fürdőzés Dunaújváros mellett, a Szalki-szigeti Szabadstrandon, ahol az árvíz levonulását követően, 2013. július 3.-án tartottak helyszíni szemlét. A fürdővíz és az ivóvíz megfelelő minőségét igazoló vízvizsgálati eredmények alapján a Szabadstrand újbóli üzemeléséhez a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 2013. július 4-től hozzájárult. Baján a Kamarás-Duna szabad strand, mint természetes fürdőhely 2013. július 3-tól üzemel újra, miután a rendkívüli helyzet megszűnt, az árhullám levonult. Így a kijelölt bajai strandokon is lehet fürdőzni.

A nem engedélyezett fürdővizeken, nem kijelölt fürdőhelyeken való fürdőzés nem javasolt, mivel ezeken a helyszíneken a víz minőségét nem ellenőrzik, a fürdőzés higiénés feltételei nincsenek meg. A közegészségügyi veszélyeken túl sok esetben a balesetveszély miatt tiltott a fürdés (pl. bányatavakon ). A természetes fürdőhelyeken, különösen a folyóvizeken a vízmélység hirtelen változása és a sodrás lehet veszélyes.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre inkább északkeleten, északon - csökkenő számosságban - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!