Rudolf Péter: nekem is össze kell kapnom magam

Rudolf Péter hat éve a Richter Egészségváros arca. Maga is igyekszik egészségesen élni, mert úgy véli, nevetségessé válna, ha csak papolna.

Hat éve csatlakozott a Richter Egészségvároshoz, mint a program fővédnöke. Hat év távlatából hogy látja az eddig eltelt időt?

Hat évvel ezelőtt, mikor felkértek, akkor is azt éreztem, hogy ez hasznos kezdeményezés. Az évek során örömmel tapasztaltam, hogy a program működik. Szombaton összegyűlik a város, családok bóklásznak a főtéren, miközben a saját egészségükkel foglalkozhatnak – amivel egyébként a városukért is tehetnek. Ezt csodálatos dolognak tartom. Az Egészségvárosnak van egy jól kialakult rendszere, mindenkit ismerek már. Öt év után már nyugodtan mondhatom, hogy a Richter Egészségváros utazó törzsvendége vagyok. A mai világban már alig vannak közösségi találkozási pontok, így nagy öröm látni, amikor egy nemes cél érdekében összefognak a városok lakói. Ez a rendezvénysorozat remek összekapcsolása egyén és közösség érdekének. Jó érzés, hogy hasznos dologban veszek részt, ugyanakkor van valami ijesztő az adatokban, amikhez hozzájutottam, hogy a hatvanezer elvégzett szűrések több mint 20 százaléknál komoly gondot találtak. Megfogalmazódott bennem, hogy ahogy mi élünk, az nem tesz jót az ember egészségének.

Ön a rendezvény fővédnöke, már a kezdetek óta. Mennyire tartja fontosnak ezt a "szerepet"?

Mindannyian tudjuk, hogyan kéne élni. Tisztában vagyunk azzal, többet kellene mozognunk, jobban meg kellene válogatnunk mit eszünk, valamint, hogy milyen fontos a megelőzés. Ennek ellenére sokszor nem felelünk meg ezeknek az elvárásoknak és nem fordítunk megfelelő figyelmet egészségünk védelmére, mert mindig találunk kifogást, amiért nem úgy éljük az életünket, ahogyan azt kellene. Egy idő után egyszerűen elhitetjük magunkkal, hogy nem tudunk másként élni, nekünk ez a sorsunk. Ezen a rendezvényen sok-sok probléma előtérbe kerül, sokaknál felvillantja a lámpát és megmutatja, hogyan előzzék meg a bajt. Ezért számomra nagy megtiszteltetés, hogy hozzájárulhatok ahhoz, hogy többen kilátogassanak a Richter Egészségvárosra.

Hat év alatt Magyarország számos pontját bejárta a rendezvény kapcsán. Biztosan kialakult Önben egy összkép, milyen tapasztalatai vannak?

Ez a sok város egy nagyon komoly rálátást biztosít arra, hogy milyen állapotban vagyunk ezen a 93 ezer négyzetméteren. Rémülten tapasztaltam, hogy továbbléptem a Richter Egészségvároshoz fűződő kezdeti gondolatomon. Míg eleinte nagyon hasznos kezdeményezésnek ítéltem, mára már úgy gondolom, mindannyiunk kötelessége, hogy lángoló tekintettel beszéljünk egymásnak arról, hogy ez így nem mehet tovább. Minden harmadik embernél valami olyanra bukkannak a szűrések során, ami el kell, hogy lökje az orvoshoz.

Rudolf Péter: nekem is össze kell kapnom magam

A Richter Egészségvároson a Richter a nőkért sátorban találkozhattak Önnel a résztvevők. Előadásain milyen kérdésekkel foglalkozik?

Tulajdonképpen olyan témák kerülnek felszínre, amilyen kérdéseket magamnak is rendszeresen felteszek. Lehetne a Richter Egészségváros sorozatnak valamilyen szoborszerű vízilabdázó arca, akivel látszólag logikusabb lenne egészségről beszélgetni, de valószínűleg az a tény, hogy én ugyanazokkal a problémákkal küszködöm, mint a velem szemben ülő emberek, hitelesebbé teszi azt, amit mondok. Tényleg rá vagyok kényszerítve - kiváltképp mióta az Egészségvárost követem, valamint szakmámból és koromból adódóan is -, hogy ne olyan életvitelt folytassak, amilyet eddig. Nevetségessé válnék, ha egészségről papolnék és közben nem úgy élnék. Ha mást nem, kénytelen vagyok a Richter Egészségváros programok előtt kicsit összekapni magam.

A Kossuthkifli utómunkálatai rengeteg energiát és időt leköthetnek. Hogyan tudja összeegyeztetni az egészségre való odafigyelést, a sportolást ezzel a tempóval? Egy színésznek fontos a fizikai állóképesség megőrzése, mi tartja fitten?

Fontos számomra a sport, mert a szellemi munkához is sokkal jobb állapotban érkezik az ember sportolás után. Az életemben az egyik legfontosabb a labda pattogtatása, ezért több mint harminc éve focizom a színészválogatottban, ahol mindig nagyon jó a társaság. A reggeleket általában futással kezdem, ugyanis karácsonykor hozzánk csapódott egy kutya, akinek olyan mozgásigénye van, hogy kénytelen vagyok futni vele az erdőben. Ez azért is jó, mert közben elég jól át tudom gondolni a napi teendőimet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
magas koleszterin diéta
Magas koleszterinszint: ez a 6 étel segíthet lejjebb vinni
egészséges bélflóra
Meglepő, hogyan hat a bélflórádra, ha fagyasztott kenyérből készített pirítóst eszel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő várható délutántól - főként nyugaton - kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Az Észak-Dunántúlon megélénkül a délies szél, máshol mérsékelt lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 13 fok között alakul, délnyugat, nyugat felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket.Késő estére -1 és +6 fok közé hűl le a levegő. Jelentős, markáns fronthatás nem valószínű, inkább gyenge hidegfronti jelleg érvényesülhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!