Gyomorkímélő tippek ünnepi lakmározás után

Süteményhegyek, csirkecombok, szaloncukor-áradat: finomságok mindenütt. Nehéz ellenállni az ünnepi étkek csábításainak, és nem is mindig sikerül. Adunk pár tippet, hogyan legyen úrrá a nagy zabálások után jelentkező teltségérzeten és gyomorproblémákon.

Bár idén is megfogadtuk, hogy betartjuk azokat a jól ismert tanácsokat, hogy lassan eszünk, nem szedünk kétszer minden fogásból, több rostot eszünk, és nem fogunk stresszelni , most is beletört a feladatba a bicskánk. Hogy is ne, amikor édesanyánk, nagymamánk vagy feleségünk főztjénél nincs finomabb, ráadásul ünnepekkor az előbb említett hölgyek valósággal versengenek egymással, hogy ki főz többet és jobbat. Enni pedig mindenkiéből kell, hiszen megsértődik a lelkes szakács, ha pont az ő fogásánál dobjuk be a törülközőt.

Ezért aztán a két ünnep között sokan eljutunk az általam csak "jóllakott óriáskígyó-effektusnak" nevezett állapotba, amikor csak annyit tudunk elhaló hangon kérni attól, aki még nem fekszik, hogy ugyan, tolja már közelebb a bejglis tálat.

Lássuk, mit tehetünk ilyenkor, és hogyan előzhetjük meg, hogy komolyabb tünetek: székrekedés, hasmenés, hányás is társuljanak teltségérzetünkhöz.

  • Egy órával a falatozás után hívja el családjának még mozogni hajlandó tagjait egy 10-20 perces sétára. A mozgás segít a tápcsatornának az elfogyasztott ételek továbbításában, az emésztés gyorsításában, és a keringésünket is felpezsdíti. Ha tudjuk, séta közben enyhén masszírozzuk hasfalunkat, körkörös irányban a köldök körül.
  • Evés után ne kávét igyunk, mert ez izgatja az amúgyis túlterhelt gyomor-nyálkahártyát. Próbáljuk ki inkább a zöld teát: ez is felélénkít, viszont sokkal kíméletesebben, és még a lakomával küzdő gyomornak is segít.
  • Igyunk meg egy csésze gyógyteát. A borsmenta hatása közismert: segíti az epeelválasztást, nyugtatja a gyomor-nyálkahártyát. Ezenkívül fogyaszthatunk édesköményből, gyömbérből, mezei katángból, borókából, lestyánból készített teákat is: mindegyik segít eloszlatni a teltségérzetet és serkentik az emésztést.
  • Finomak és jót is tesznek a különböző fűszerek is. Például a fahéj közismerten hatékony teltségérzet, puffadás és egyéb gyomorpanaszok esetén.
  • Reggelenként fogyasszunk valamilyen probiotikus készítményt vagy egy pohár natúr joghurtot, hogy támogassuk szegény, kimerülőfélben lévő emésztésünket.
  • Készítsünk fahéjjal ízesített fűszeres tejet. Tegyünk 1 pohár forró tejbe 1-1 késhegynyi őrölt fahéjat, kardamomot, valamint szegfűszeg és gyömbérport. Keverjük össze, majd lassan kortyolgassuk el. Gyomrunk imádni fogja!
  • Ha nem szeretjük joghurtot vagy nem ehetünk tejterméket, próbálkozhatunk az "almaecet-koktéllal" is. Ehhez keverjünk egy evőkanál almaecetet 3 dl meleg, de nem forró vízbe, és éhgyomorra hajtsuk fel reggeli előtt. Ha nem bírjuk az almaecet ízét, keverhetünk a "koktélhoz" egy kis mézet, vagy ízesíthetjük pár csepp citromlével.
  • Együnk sok zöldséget, gyümölcsöt és sózatlan pörkölt mogyorót: ezek rostban gazdag ételek, így teltségérzetet adnak, anélkül, hogy elnehezítenének.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Döntően borult idő várható, de a déli megyékben már szakadozhat a felhőzet. Dél felől szűnni kezd az eső, de estig még többfelé várható gyengülő intenzitású csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. Késő este 0, +7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.